Czére Béla: A vasút története (Budapest, 1989)
Új közlekedési eszköz születik
ÚJ KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ SZÜLETIK A vasútról bízvást elmondhatjuk, hogy egy történelmi korszak: a kapitalizmus szülte, ö maga pedig az újkori közlekedés első nagy forradalmára, melynek azután szinte mérhetetlen befolyása lett a társadalmi és gazdasági változásokra. A 19. század elején élénkebb forgalom csak a tengereken, a nagyobb belvizeken és néhány jól kiépitett közúton volt. A hajózáshoz képest a szárazföldi közlekedést a csekély teljesítőképesség: kis tömegek lassú mozgatása jellemezte, ami elsősorban az áruszállítás nehézkességében mutatkozott meg. A kontinentális fekvésű országok legtöbbjében a forgalom rossz utakon, döcögős szekerekkel, drága és nem nagyon megbízható postajáratokkal, szabályozatlan folyókon, az állatok teljesítőképességétől függő módon bonyolódott le. Mindez megnehezítette az iparosodást, a kereskedelem fejlődését. A 18. század végén Angliából kiindult ipari forradalom: a gőzgép és más alapvető találmányok megjelenése, a szénbányászat és a vasgyártás kifejlődése, a gyáripari termelés kialakulása egyre nehezebben viselte el a korabeli primitív közlekedést. A fejlődés olyan szállítási igényeket támasztott, amelyek szükségképpen a vasút kialakulásához vezettek. Csak a vasút volt ugyanis képes arra, hogy megvalósítsa a szárazföldön a nagy tömegek gyors, rendszeres, biztonságos és olcsó szállítását. De persze az is igaz, hogy csak a fellendülő termelés teremtette meg azokat a feltételeket, amelyek nélkül a temérdek vasat és szenet fogyasztó, fejlett technikát igénylő vasút nem születhetett volna meg. Ha feltesszük a kérdést: mikor született meg a vasút és ki találta fel, sokan a múlt század elejét említik és Stephenson nevére emlékeznek. Ez a válasz — a lényeget tekintve — helyes ugyan, de túlságosan is elnagyolt. A vasút három alapvető műszaki elemből álló bonyolult rendszer. Magában foglalja a pályát (beleértve az állomásokat is), a jármüvet és a mozgatóerőt. A vasút kialakulását, fejlődését e három műszaki elem története határozta meg. A technikatörténészek ma is vitáznak és bizonyára a jövőben is vitázni fognak - arról, hogy mikor is kezdődött a vasúti pálya kialakulása. Ha a pályának azt a tulajdonságát nézzük, hogy a jármű legsimább, legkisebb ellenállást okozó haladását szolgálja, akkor a pálya története voltaképpen több ezer évre nyúlik vissza, az első kerekes jármüvek és műútépítések idejére. Ha viszont a vasúti pályának azt a másik, nem kevésbé fontos tulajdonságát tekintjük meghatározónak, hogy az nemcsak mesterséges közlekedő út, hanem vezeti is a jármüveket, tehát úgynevezett kényszerpálya — akkor a története jóval később kezdődik. Vannak, akik úgy vélik, hogy kialakulását így is az ókorban kell keresni. A német Ernest Curtius (1814 - 1896) történész és régész például, de mások is, egyes kőlapokkal burkolt görög és római utakon a keréktávolságnak megfelelően párhuzamos csatornákat, vályúkat találtak. Úgy gondolták, ezeket szándékosan készítették, hogy a járművek kerekeit vezessék. Ennek azonban nem nagy a valószínűsége. Az előny, amit ez által nyerhettek — a lófogatú kocsik idején - sokkal kisebb volt, mint az a hátrány, hogy így a jármüvek nem kerülhették ki egymást könnyen. Sokkal valószínűbb tehát, hogy ezeket a vályúkat a kerekek koptatták ki, hosszú idő alatt, s az első nyompályák gondolatát nem az ókori népektől örököltük. A vasúti pálya valódi eredetét és kifejlődését sokkal későbbi időktől, a 16. századtól kísérhetjük nyomon; az első fából készült nyompályáktól, amelyeket csak a 18. század végétől kezdett felváltani a vas. A vasúti jármű lényegét tekintve éppúgy kerekes jármű, mint ősi szárazföldi közlekedési eszközünk: a szekér, a kocsi. Ami azonban vasúti járművé változtatta, az éppen az a tulajdonsága, hogy kényszerpályán való közlekedésre készült. Ennek első nyomai ugyancsak a 16. századba vezetnek, de csak a 18. század végén építették az első valódi vasúti jármüveket. A vasúti technika harmadik eleme, a mozgatóerő kezdetben az emberi vagy állati izomerő volt. Az első vaspályákon is lovak vontatták a vasúti kocsikat. Csak amikor kifejlesztették a gőzgépeket, s ezeket szárazföldi jármüvek hajtására is felhasználták, alakult ki az az erőgép, amelynek gondolata már a 17. században felmerült, de igazi sikert, mint gőzmozdony, csak a 19. század elején hozott. íme: e rövid időrendi áttekintés is azt bizonyítja, hogy a vasút előtörténete, kialakulásának előzményei ha a legszigorúbb mértékkel mérünk is — több évszázadot fognak át. Sok-sok emberi találékonyságra, tapasztalatra, az ismert és ismeretlen feltalálók, technikusok hosszú sorának erőfeszítéseire, sikereire és balsikereire volt szükség ahhoz, hogy az emberiség eljuthasson a vasút megalkotásához. A mai értelemben vett vasút pedig akkor született meg, amikor a sínpályát és a gőzgépet összeházasították, s ez valóban a 19. század első harmadában történt, s ebben valóban George Stephensonnak volt úttörő szerepe.
