Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)
III. Társadalom és nemzetiség
Magyarország agrárország maradt. A nemzeti jövedelem közel 2/3-át a mezőgazdaság adta, az ipar 1/4-ét, a kereskedelem 1/10-ét. A társadalmi szerkezet az „urak” és „nem urak” (paraszt, iparos, munkás, cseléd, szolga) osztályára tagolódott. Mindkettő különböző csoportokból állott, és a csoportokon belül is szembeötlő rétegződés volt. Úrnak számított: a mágnás, a dzsentri és a polgár. Középosztályunk gerince nem az új polgárság, hanem a nemesség lett. A parasztság felső rétegei nem polgárrá, hanem úri kisbirtokossá lettek. A munkásosztály főleg félproletár és napszámos elemekből, továbbá bevándorolt szakmunkásokból olvadt össze. Felsőfokon a nagybirtokos osztály és a fináncburzsoázia osztozott a hatalomban. Társadalmi értékmérő a föld, a rang és a származás volt. A dzsentri nem értette meg korának sem polgári, sem szociális eszményeit. Elutasította mind a tőkés szerző, mind a termelő munkát. Elözönlötte a hivatalokat. O termelte ki a nacionalizmust, antiszemitizmust és a szocializmust gyűlölő sovinizmust. A középpolgárság és polgári értelmiség inkább az ipari, a kereskedelmi magánhivatalokat és a diplomás pályákat foglalta el. Heterogén elemekből állott. Jelentős számmal voltak benne zsidók és németek mellett a magyar városi polgárság, az egykori honoratior és nemesi értelmiség leszármazottjai. A szegényebb polgári rétegek továbbra is iparral és kereskedelemmel foglalkoznak. A gyárak és manufaktúrák megjelenésével kibontakozó nagyvállalat rendszerrel azonban nem tudtak versenyezni. A céhekben élő kisiparos osztály áldozatul esett a tőkének és proletársorsra jutott. Az újonnan érkezett tőkeerős idegenek kerültek az iparos- és kereskedőtársadalom élére. A régi iparos és kereskedőosztály kispolgárrá lett, és nehéz küzdelmet folytatott a személytelen nagytőkével. A kisiparosok egy része gyárimunkássá lett, hogy a gyáripari termelésbe bekapcsolódhasson. A kispolgári réteg: ipari, kereskedelmi alkalmazott, kisiparos, altisztek, a század elején 400...500 ezer főtt tett ki. A mintegy 3/4 részét kitevő kisiparos segéd nélkül vagy 1 ...2 segéddel dolgozó kézműves volt. A kereskedő réteg a finánctőkével és agráriusokkal szemben ellenzéket alkotott. A tőkés társadalmi és polgári államapparátus sokszínű és nagyszámú kispolgári helyzetű alkalmazotti, altiszti réteget teremtett. A XIX. század közepétől fogva egyre csökken a kisiparosok és emelkedik a gyárimunkások száma. 1847-ben az országban 528 gyárüzem, 23 400 „állandó gyárdolgozót” foglalkoztat. 1860—1875 között 691 új gyárüzem létesül. 1888-ban 938 a húsz munkáson felüli üzemek száma. A gyárimunkások száma (nőkkel és gyermekekkel) 1888-ban 90 000, 1900-ban 243 000, 1909-ben 450 000. Jelentkezik a szakma szerinti rétegződés. 1906-ban 234 textilüzem 30 000 munkást foglalkoztat. A kézművességgel együtt az ország ipari népessége 1890-ben 2,6 millió, 1900-ban 3,5 millió, amelynek nagyobbrésze városlakó. A gyári szakmunkás jóidéig túlnyomórészt külföldi, csak a második és harmadik nemzedékben lesz magyarrá. A XIX. század utolsó évtizedeitől kezdve a földműves és ipari proletariátus tekintélyes részét alkotja a városi lakosságnak, különösen a mezőgazdasági és ipari üzemekben bővelkedő nagylélekszámú városokban. A 2 millió paraszt és 3 és 1 /2 millió agrárproletár lakosság a kereső lakosság 2/3-át tette. A városi napszámosokkal és házi cselédekkel együtt 3/4-ét. A parasztság felső rétegét a mintegy 100 ezer főnyi gazdagparaszt (nagygazda) alkotta. Ez a réteg szokásaiban és öltözködésében még nem szakadt 6 Dr. Eperjessy: Városaink múltja
