Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)

III. Társadalom és nemzetiség

nem nemes urak voltak. Házat csak polgár vehetett, de már a közeli szőlőskertekben szőlője minden lakónak lehetett. A polgárnak házán és mesterségén kívül egyéb birtoka nincs. A határ a közösség tulajdona, amit csak debreceni polgárok közt osztanak ki meghatározott nagyságban. A legelő is közös. Polgár és lakó egyaránt legeltetheti jószágait utcánként, csordákban. A társadalom élén a gazdag kereskedők állnak. A szenátus tagjai kereskedők és mesteremberek. E korban nyugati értelemben vett proletariátus nincs. A nemességet befogadják, de a nemesi jog ereje a város kapuin belül megtörik, és az ősi íratlan városi jog szerint osztják az igazságot. Debrecen társadalmi szerkezete a későbbi századokban módosult, de a cívis-életforma lényegét megtartotta. Idegennek bejutni a cívis közösségbe vagyontalansága miatt nagyon nehéz volt. De mihelyt megszedte magát, befogadták. íratlan törvény volt az egy családhoz való tartozás ápolása. A kölcsönös segítés a másodfokú rokonságig kötelező. Kötelező tartózkodás volt az urakkal és szegényemberekkel szemben. Sok cívisgyerek járt iskolába már a XV. században is. Később belőlük került ki a magyar prédikátorok, tanítók, orvosok, mérnökök tekintélyes része. A cívis-társadalom tartóoszlopai a két világháború között meginogtak. A cívis fogalom azonosult a paraszt fogalommal, de annak sértő értelme nélkül. A cívis-társadalomban is volt osztálytagolódás. A nagygazdák, a „basák”, „urak” voltak, a tömeget alkotó középbirtokosok és bérlők pedig „parasztok”. A debreceni határban nem szerezhetett földet olyan ember, aki a város polgára nem lett, és a városi terheket nem vállalta.

A debreceni polgári (cívis) lakóház szerkezetébe Zoltai Lajos kutatásai nyújtanak betekintést (Vázlatok a debreceni régi polgár házatájáról. Debrecen, 1938). Eszerint a polgári lakóház részei: nagy- és kisszoba, első derékház,

terhesház, boltosház, pitvar, konyha, sütőház, kamara, bolt, tornác vagy ereszet. A szoba szót a ház szóval felváltva használták. Terhesház alatt az éléstár, boltosház alatt a bolthajtásos szoba értendő. A pitvar a ház bejárata, élőhelyisége volt. A Piac utcai házaknak, amint arról a Evlia Cselebi is megemlékezik, szoros tartozéka volt a bolt, a kereskedő polgár portékájának raktára és elárusítóhelye. A boltból egyenesen a lakószobába lehetett bejutni. Előfordult, hogy két-három bolt is épült egymás mellé, amelyeket bérbe adtak.

A parokiás házakban a cívisek előtt nagy becsben álló prédikátorok, professzorok, kántorok laktak. A kvártélyházakat a tanács, a katonaság tisztjei és más állami „honoráciorok” számára tartotta fenn. A XVIII. században, amidőn a lakosságnak állandó terhévé vált a katonatartás, a debreceni polgárnak is meg kellett toldania házát egy kis szobával, és külön istállóval a bekvártélyozott katona és lova számára. A cívisudvar e tartozékát „németól”-nak nevezték.

A XVIII. századi építkezési szabályok előírják a téglából való építkezést. A háznak ablaka legyen az utcára. A gazdák „jó leveles” élőfát (akác, hárs, vadgesztenye) ültessenek a szélesebb utcában másfél, a kis utcában egy ölnyire a ház falától. A fasor és a házak közt gyalogösvény legyen.

Parasztvárosaink iparos polgárságának túlnyomó része mezőgazdasági munkát is folytatott. így pl. Kecskeméten az iparos földművelők legényeiket Péter és Pál napjától Szent Mihály napjáig (június 29—szeptember 29.) szüneteltették. Ilyenkor mester és legény aratni mentek, hogy évi kenyérszükségletüket beszerezzék.

A cívisvárosok parasztpolgárainak boldogulását károsan érinti a kisnemesség beköltözése. A beköltözők nemesi jogukkal élve, bomlaszt-