Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)
III. Társadalom és nemzetiség
ruházat volt: viselőruha (olcsóbb szövetből), ünnepi ruha (drágább selyem vagy bársonyszövetből) és díszöltönyök (drága hímzésekkel), amelyeket csak rendkívüli alkalmakkor viseltek. A magyar polgárság ruházkodásában a nemest utánozta. A német polgár bécsi divat szerint öltözködött. Ennek megfelelően a ruházati iparágakban voltak magyar és német mesteremberek, mint pl. magyar és német szabó. Szegeden a csizmadiák a magyarok részére dolgoztak, a németek cipőben jártak. A társadalmi élet patriarchális keretek között mozgott. A hétköznapot a munka töltötte ki, szórakozásra csak vasárnap és ünnepnapokon került sor. A polgárnak a külvilággal való kapcsolata a vásárok alkalmával bonyolódott le. Ilyenkor találkozott messzi vidékek népével és ismerkedett meg nemcsak új gyártmányokkal, hanem iparművészeti tárgyakkal és szellemi termékekkel is. A tekintélyes polgár városában számos megtiszteltetésben részesült. Egyházi és világi tiszteletbeli állásokat töltött be: céhmester, atyamester, presbiter, megyebíró, tanácstag stb. lehetett. A templomban fenntartott helye, a temetőben családi sírhelye, kriptája volt A temetési harangozás tartamát is rang szerint szabályozták. A vészharangot csak a pap és a városi fötisztviselők halálakor húzták meg. Még a szegényebb polgár is iskoláztatta gyermekeit. A gazdagabb külföldi iskolákba, egyetemre küldte, ahonnan hazatérve városának vezető állásai nyitva állottak számára. A nő apjának, majd férjének alárendelve, otthoni munkát végzett. Magasabb iskoláztatásra nem volt szüksége. A polgár hétfő reggeltől szombat estig dolgozott. Szórakozni csak az esti munkaszünetben lehetett, azt is csak este 9 óráig. Szórakozásai tekejátékban, kocsmázásban, kirándulásban merültek ki. Nyilvános mulatságra csak vasárnap délután volt alkalom. A polgár életében a zártkörű mulatságok jelentették a felvidulást. Ezeknek a szomszédsági viszony és a céhélet volt az alapja. Egy-egy utcának, városrésznek a lakói baráti társasviszonyban állottak egymással. Segítették egymást, és minden velük történő esemény alkalmával együtt mulattak. Egy-egy külön fajtája volt a közös mulatságnak a szomszédsági pohár és mester-lakoma. A legények társadalmába lépést nagy ünnepséggel, „társpohár” kiürítésével ünnepelték. A széles körű rokonság miatt a családi ünnepeknek, keresztelőknek, eljegyzésnek, lakodalomnak, majdnem nyilvános jellege volt. De a mulatság méreteibe is beleszólt a hatóság. Az előkelőbbeknek megengedték a két napig tartó lakodalmat, a szegényebbeknek csak egy napig volt szabad mulatni. A mulatságokon felszolgáló legények száma és az étkek minősége is rang szerint volt meghatározva. A felszabadult legény inassal többé nem barátkozhatott. A polgárság egész életét vallásos vonatkozások hatották át. A városi szabályrendeletek szigorúan előírják az ünnepek megtartását. Ünnepnapokon hivatalszünet volt. Az üzleteket zárva kellett tartani. A vallás előírásai ellen vétkezőket előbb papi bíró elé állították. Protestáns helyeken szokásban volt az eklézsiakövetés. A céheknek megvoltak a védőszentjeik, pl. Flórián a kéményseprőké. Ezeknek ünnepét megülik, oltárt vagy szentélyt állítanak számukra. Zászlóik alatt vonulnak fel a körmenetekben. A céh patrónusának napján felekezeti különbség nélkül minden mester megjelent a patrónusmisén. A polgárnak minden lépését az előírás és megszokottság szabályozta. Szigorú erkölcsi rendszabályok kötelezték, amelyeknek betartását a céh és a magisztrátus ellenőrizték. Kiközösítéssel, szabadságvesztéssel, testi fenyítésekkel és halállal büntették a főbenjáró bűnöket. De nem volt törvény előtti egyenlőség. 71
