Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)

II. Gazdasági élet

ga (120 ft); gyepmester szabad lakással és legeltetési joggal (90 ft); kórházi borbély (36 ft).

A mezővárosokban a tisztviselők javadalmait az anyagi lehetőségek figyelembevételével időnként általában 1...2 évtizedenként újra szabályozták. Legtöbb helyen az alkalmazottak pénzen kívül természetbeni illetményt is kaptak. Makón pl. egy 1790-es kimutatás szerint afőbíró 100, a perceptor, városgazda és másod bíró 60, a jegyző 150 forint fizetést kapott. Ehhez járultak még bizonyos természetbeni juttatások. A jegyző 600 kéve nádat, 6 öl tüzelőt, kerthasználatot kapott és 1 sessió (telek) föld utáni adómentességet. A nagy elfoglaltságot jelentő kisebb tisztségek betöltői, mint pl. a töltésbíró, viszonylag magas fizetést kaptak (150 forintot). Az esküdtek 12 forintot, a város borbélya (1805) 6 köböl búzát, ugyanannyi árpát és 12 forintot. A porciószedő fizetése 90 forint volt. Fizette a város a kisebb tisztségek betöltőinek egész seregét: a borbírót, szakérmestert, vásárbírót, malombírót, koldusbírót, hegybírót, a hadnagyokat, kisbírákat, tizedeseket, réticsőszöket, a város katonáját, pandúrját, kocsisait, baktereit, az utcakapitányokat, fertályosokat, kéményseprőt, utcatisztítót és még több más alkalmazottat. Köztük a város gazdaaszszonyát is, évi 22 rhénes forinttal, aki a bírák és esküdtek számára főzött, ha hivatali elfoglaltságuk bizonyos alkalmakkor, mint összeírás, vásár, úriszéki ülés, egész napra lekötötte őket. Szokásban volt más hivatalos személyek és a városban megforduló idegen kereskedők megvendégelése is.

Az ingatlanokra fordított beruházás jövedelmező befektetés volt. Rossz gazdasági évben azonban súlyosan megterhelte a költségvetést. A közbiztonsági kiadások túlnyomó részét a város belterületén, külterületén, a piacokon stb. szükséges rend fenntartására fordított költségek emésztettékfei. A város, mintatemplom kegyura, viselte a karbantartás költségeit, és hozzájárult az egyházi személyzet ellátásához. Erre fedezetül az egyházi tized szolgáit, aminek behajtását a város magára vállalta. Fontos költségvetési tétel volt az iskolák fenntartása. Ez nemcsak az épület karbantartását, fűtését és világítását jelentette, hanem a tanítószemélyzet ellátását is. A városok számadáskönyveiben feltüntetett tanítói fizetések viszonylag elég magasak voltak. Természetesen ezen terhek magáravállalása fejében a város igényt tartott az iskolák felett való felügyelet gyakorlására.

A város feladata volt a szegények, árvák, elesettek gyámolítása, amit népjóléti intézkedések: ispotályok, menházak, segélyek nyújtása, a koldusügy rendezése által végzett. Rendszeres egészségügyi felügyelet csak egyes királyi, főleg felvidéki városban fordult elő, ahol a gyógyszertár fölötti felügyeletet a patikatiszt látta el. A mezővárosokban csak a XVIII. század végén került sor borbély, kirurgus, felcser alkalmazására és gyógyszertár létesítésére. A járványok megelőzése, elhárítása, a piacra hozott romlandó áruk ellenőrzése általában sok gondot és költséget okozott a városoknak.

Az építészeti kiadásokat a karbantartás, új épületek emelése, hidak, kutak, csatornák építése, a folyómeder rendbentartása, tisztítása, útépítkezések stb. tették. A gyakori tűzvészek nagy károkat okoztak az épületekben. Néha egy-egy nagyobb tűzeset komoly próbára tette a város teherbíró-képességét. Ezért fokozott gondot fordítottak a tűzelhárításra. A „vízipuskára” tett kiadások a költségvetésben állandóan nagyobb összeggel szerepelnek. Több alföldi városban a XVIII. század végén elrendelik a kutak számának szaporítását, a kémények és tűzhelyek tisztítását. A toronyban és vigyázóhelyeken állandó tűzvigyázó őrséget tartanak és a belső rendfenntartó erők szervezése

5 Dr. Eperjessy: Városaink múltj;