Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)

II. Gazdasági élet

az években fizették a városi polgárok, amidőn az országgyűlés (rovással) terhelte a jobbágyságot. A taksa összegét nem a rendek állapították meg, hanem a király. Rendesen egy általányösszeget vetett ki a városokra, amelyet a magistrátus osztott fel a polgárok között. A taksa a kincstárnak igen jelentékeny és egyre növekvő bevételi forrása lett. Többet jövedelmezett a censusnái, miként a rovás is meghaladta a kamara hasznát. A beszedésével megbízott királyi kamara állandóan emelte a városok részesedését. így pl. Pozsony taksája, amely 1549-ben 2000 forintot tett ki, a XVII. században már nyolc-kilencszeresére emelkedett. 1659- ben a 30 taksás városra kirótt összeg 131 800 régi magyar forintot tett ki. Ezt az összeget 1662-ben magassága miatt le kellett szállítani. Indokolt esetekben, mint tűzvész, árvíz vagy a várost ért más károsodások következtében a rendkívüli segélyt mérsékelték vagy elengedték.

E két adónemen kívül a várost a kincstárral szemben még más kisebb-nagyobb fizetségek és illetékek terhelték. Ilyen volt a királynak vagy földesúrnak bizonyos alkalmakkor, rendesen újévkor való megajándékozása. Már a legrégibb városi szabadalomlevelek előírják az ajándék szolgáltatást. Az 1405. évi kisebb dekrétum pedig kötelezővé teszi ezt minden város számára. Az ajándék kivetésére és mennyiségére vonatkozóan városaink számadáskönyvei számos adatot tartalmaznak.

A mezővárosok földesúri szolgáltatásai 1514 után az urbáriumok tanúsága szerint súlyosabbakká váltak. Súlyos megterhelést jelentettek az igazságszolgáltatási és ellenőrzési körutak, az ún. országjárások alkalmával történt beszállásolások is. Ilyenkor a királlyal, országbíróval és várispánnal együtt utazó nagyszámú kíséret ellátásáról is gondoskodni kellett. A városoknak hosszas instancia után sikerült főleg

az alacsonyabbrendűek beszállásolására vonatkozóan bizonyos könnyítéseket kieszközölni, de a királyt és családját minden körülmények között tartoztak ellátni. Természetesen az ilyen látogatások is együttjártak különféle ajándékozásokkal.

Városi teher volt a lucrum camerae, a pénzverés haszna is, olyan értelemben, hogy a beváltásra beszedett régi pénznél rendesen 10%-kal kevesebb új pénzt kellett elfogadni. Kiadással járt a kiváltságlevelek vagy azok megerősítésének pénzen való megváltása is. Ez mint regáléjövedelem, tekintélyes bevételt jelentett a kincstárnak. így pl. Kassa és Buda Nagy Lajos idejében nagy összeget fizettek privilégiumukért. Pozsony 1436-ban 300 forintot fizetett kiváltságlevelének megerősítéséért. Számos más város számadáskönyvében is találunk ezekhez hasonló adatokat. Ezenkívül koronázási ajándékkal is tartoztak városaink a királynak. A török hódoltság idején tekintélyes összeget tett ki a városok portai adója: a török kincstárnak fizetett készpénzösszegek és ajándékok. A hódoltsági területen szokásban volt a kettős adózás. A városok a törökön kívül a magyar részre is adóztak.

I. Lipót a „gubernium” idején (1571—1679) a városokra kivetett fogyasztási adóval akarta jövedelmét szaporítani. Ezt az adót a városnak és vidéknek egyaránt kellett fizetnie. Beszedése bérbeadás vagy közvetlen kezelés útján ment végbe. Egyes városokban a bérbeadás rendszere nem felelt meg a hozzáfűzött várakozásoknak, mert a befolyó adóból még a bérleti összeget sem tudták befizetni. Ez az adónem a gubernium elmúltával megszűnt, hogy azután később sok más adóval együtt újból életrekeljen.

A városok által fizetett adó jelentékeny részét tette a kincstár jövedelmének. Érthető, hogy fokozott gondot fordítottak a lehetőségek kihasználására. A városok teherbíró-képessé- 63