Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)
VIII. Magyarország megyei és járási jogú városai
50. Salgótarján Közel a határhoz, a Karancs alján, az egykori vár, a Tarján és Salgó patak völgyében fekszik. Egy évszázaddal előbb még jelentéktelen falu, ma virágzó bányász-ipari város. Szénkincse és rátelepült ipara indította el a fejlődés útján. Vasgyár, gépgyár, üveggyár telepszik a szénbányászat tövében. Lélekszáma megsokszorozódik és nemsokára az ipari Salgótarján a magyar munkásmozgalom erős vidéki gócpontja lesz. Salgótarján 1922-ben alakult várossá. Ma járási jogú város, 1950 óta Nógrád megye és a salgótarjáni járás székhelye. Területe 1950-ben, illetve 1961-ben Baglyasalja és Zagyvapálfalva községek csatlakozásával kétszeresére, 10 126 kát. holdra emelkedett. Lakossága 1967 elején 37 000 fő volt. A népesség 5%-a külterületi lakos. Vasúti vonalon a fővárossal közvetlenül érintkezhet. Az egykori mezőgazdasági település ma ipari centrum. A lakosság majdnem kétharmada az iparból és építőiparból él. 1848-ban megkezdett szénbányászata a vasút kiépítésével lendül fel. Egymás után létesülnek ipari üzemei. 1868-ban vasfinomító, 1893-ban öblös-, táblaüveggyár, csavargyár, 1912-ben erőmű, 1938-ban acélárugyár. Ipari vonzáskörzetéhez 30 község tartozik. Az ipar 94%-a nehézipar: kohászat, építőanyagipar, gépipar, szénbányászat. A Salgótarjáni Acélárugyár és egyéb üzemek exportcikkei 1938-tól 1960-ig megsokszorozódtak. A város mezőgazdasági szerepe alárendelt. Határának több mint egyharmadát a nem művelt területtel együtt csaknem felét, az erdő foglalja el. A mezőgazdasági művelésű területen városellátó gazdálkodás folyik. A kiskereskedelemben a városnak a megyére kiterjedő irányító szerepköre van. 1962 óta mint felsőoktatási intézmény működik a gépipari technikum kihelyezett osztálya. Középiskolái: általános gimnázium és közgazdasági technikum. Itt jelenik meg a Nógrád című napilap és a Tarjáni Acél című üzemi lap. A város északi részén új kórház épül. A jelenlegi Megyei Kórház 97 000 főnyi népesség egészségügyi ellátásáról gondoskodik. 1949-től 1963-ig mintegy 3200 lakás épült. Az emeletes lakóépületek száma megháromszorozódott. A vízvezeték csaknem a város egész belterületét behálózza. A nagyobb összefüggő zöld területek hiányát pótolja a város természetes környezete. A tervszerű lakásépítés folytán a régi település helyén korszerű, megfelelően közművesített város bontakozik ki. Városképi fejlődését szolgálja városközpontjának folyamatban levő rekonstrukciója. Ellátókörzetének lakossága 97 000 fő. Irodalom: Zentai K.: Salgótarján. Krt. 10. Gajzágó Aladár (szerk.): A salgótarjáni iparvidék. Uo. 1962. 17 Dr. Eperjessy: Városaink múltja
