Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)
VIII. Magyarország megyei és járási jogú városai
40. Mohács 1526 előtt élénk dunamenti mezőváros volt. A török palánkká építette ki. A palánkban lakott a török, a palánkon kívül pedig a keresztény lakosság. A török hódoltség után német, szerb és sokác lakossággal települ újjá a város. Iparilag fejlődik és a hajózás folytán a kereskedelem is megélénkül. Ma járási jogú város és járásszékhely. A területi átcsatolások következtében határa 30 évvel ezelőtti kiterjedésének kb. a felére csökkent. Jelenleg 19 488 kát. hold. Lakossága 1967 elején 18 000 fő. Ennek 12%-a él külterületen. Közlekedési helyzete nem kedvező. Kikötőberendezései sem korszerűek. Mohácsnál nem vezet híd a Dunán keresztül. Közúti közlekedése a Mohács—Pécs, és Mohács—Szekszárd útvonalak korszerűsítése folytán javult. A lakosság megélhetését szinte egyenlő arányban biztosítják: a mezőgazdaság, az ipar és egyéb népgazdasági ágazatok. A múlt század végén ipara élénkebb volt. Az utóbbi évtizedekben visszamaradt. A munkavállalók közel háromnegyed része könnyűipari üzemekben dolgozik. Területének több mint háromnegyede kitűnő szántóföld. Művelődésügyét régi gimnáziuma, a Kisfaludy Károly Általános Gimnázium szolgálja. Mezőgazdasági technikuma is van. Kanizsai Dorottya Múzeuma főleg a mohácsi csatával kapcsolatos gyűjteményekkel rendelkezik. A városközpontban a középületek mellett néhány emeletes épület van. A régi város falusias jellegű házakból áll. Az 1956-os árvíz kb. 500 lakást semmisített meg. A vízellátás lényegében közkútrendszerű. A csatornahálózat elsősorban a csapadékvizek elvezetésére alkalmas. A város belterületét fasorok és kisebb parkok élénkítik. Átlagos ellátókörzeti népessége 54 000 fő. Irodalom: Fölkér j.: Mohács története. (Uo. 1900.) 1881. Lukinich Imre (szerk.): Mohácsi emlékkönyv. (Bp., 1926. 367. p.) Vargha Károly szerk.: Mohács és környéke. Útikalauz. (Pécs, 1961.) 245
