Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)

VIII. Magyarország megyei és járási jogú városai

4. Békéscsaba

A Dél-Tiszántúl legjelentősebb városa. Folyóközi és ártéri fekvése folytán mindig lakott hely volt. Az Anjou-korban már jelentékeny település, piaccal, földesúri kastéllyal. Erődművét a XVI. század végén az osztrák császári csapatok elpusztítják. A XVIII. század huszas éveiben Zólyom, Sáros és Zemplén megyéből érkező szlovák családokkal népesül be. 1918-ban városi rangra emelkedik. 1950-ben — Gyula helyett — Békés megye székhelye lesz. Járási jogú város, nem járásszékhely. Nagy kiterjedésű külterületéből három község határa gyarapodott. Területe jelenleg 31 384 kát. hold.

Lakosainak száma 53 000 fő. Ellátó körzetéé 161 000. A város népességének 17%-a külterületi lakott helyen él. Közlekedési helyzete kedvező. Mind a fővárossal, mind a megye községeivel jó összeköttetése van. A vasútépítés nagyon kedvezett fejlődésének. Az elmúlt évtized alatt az ipari lakosság számaránya növekedett a mezőgazdasági rovására. Jelenleg az ipar a lakosság 1 /3-ának nyújt megélhetést.

A második világháború során nagy épületkárokat szenvedett; 1400 lakóház sérült meg. Az utóbbi évek többszintes építkezései városképét kedvezően alakították, közművesítése azonban még kezdeti szakaszban van.

Felsőoktatási intézménye nincs. A középfokú oktatást 4 középiskola látja el. Munkácsy Mihály Múzeuma jelentős helytörténeti és néprajzi gyűjteménnyel rendelkezik.

Itt jelenik meg a Békés Megyei Népújság c. napilap.

Itt szerkesztik a Viharsarok Ifjúsága c. folyóiratot. Kórháza és rendelőintézete ellátó körzetébe 205 000 főnyi lakosság tartozik.--5

Irodalom: Korniss G.(szerk.): Békéscsaba. Történeti és kulturális monográfia. (Uo. 1930. 520. p.) Lipták Pál: Békéscsaba földrajza. (Uo. 1938.) Tibori János, Békéscsaba története a Kőrös-kultúra idejétől a felszabadulásig. (Uo. 1960.)

203