Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)
IV. Jogi szervezet
fóruma. Azelőtt a király tette át a hozzá megfellebbezett pereket a tárnokmesterhez. A tárnoki szék saját jogszabályainak, az ún. tárnoki jognak, alkalmazásával bizonyos egységet vitt a városi jogszolgáltatásba. A városok bizonyos idegenkedéssel nézték a nemesi származású tárnokmestert, akinek a XIV. század végéig bírótársai is nemesek voltak. 1380-tól kezdenek polgári származású társbírák is szerepelni. Zsigmond 1414-ben elrendelte, hogy a városok kiküldöttei és a tárnokmester együtt ítélkezzenek. A tárnokmesteri székhely eleinte változott, csak a XIV. század közepe óta állandósult. Ekkor hét szabad királyi város (Buda, Kassa, Sopron, Pozsony, Nagyszombat, Bártfa, Eperjes) kiküldötteiből kerülnek ki a társbírák. Zsigmond és Albert halála után újból a tárnoki szék ülnökeiként szerepelnek a köznemesek. Mátyás végleg eltiltja a nemesek részvételét a tárnoki bíráskodásban. A tárnoki székre csak a polgári perek voltak fellebbezhetők. Ezek 300 forint perértéktől tovább voltak vihetők előbb a személynöki székre, 1744 óta a kir. kúriára. A büntetőperek a városi törvényszéktől 1724-ig nem voltak fellebbezhetők. Azután is igen ritkán fordult elő ez II. József koráig, aki a városok büntető hatáskörét elvette. Utána a városok visszakapták 1849-ig, majd 1861—1871 között ismét bírták. Az 1791. XLIII. te. óta és értelmében azonban, a városi törvényszékek 1871. évi megszűntéig, ezektől rendszeres fellebbezés volt engedve (s rendszeresen éltek is vele) a kir. kúriára. A peres ügyekben a tárgyalás nyelve, ha a nemesi társbírák voltak túlsúlyban, magyar vagy latin, ha a polgári elem, akkor jobbára német. Sok helyen külön nemzetiségi bírák is működtek, akik a városban lakó nemzetiségi kisebbségek ügyeit intézték. A zsidók ügyeiben 110 a zsidóbíró ítélkezett. Egy ideig országos zsidóbírói hatóság is létezett, amit Mátyás végleg megszüntetett. A peres eljárás módját a városi statútumok szabályozták. Eljárás általában polgári perben magánpanaszra, büntető perben eleinte szintén így, később (XVII. század) a városi ügyész vádemelésével, instanciára vagy vádra indult meg. Eljárást lehetett indítani mezővárosokban a hatóságnak, idegen személynek a megkeresésére és a földesúr tiszttartójának a rendelkezésére is. Aki háromszori idézésre indokolatlanul nem jelent meg, elmarasztalták. Indokul szolgált, ha főúr akadályozta meg az idézettet a megjelenésben, ha rablók támadták meg, ha betegség érte vagy haláleset. Az alperes vagy vádlott maga is védekezhetett, de később rendszerint ügyvédet fogadott. Tanúnak csak polgártársat vagy hasonló szabadságú városlakót fogadtak el. Korponán a nem német nemzetiségiek tanúskodása nem volt érvényes. Egyes városokban a magyarok és németek közül egyenlő számú tanút kellett állítani. Párbaj városban már a XIII. században is ritkán fordult elő, a XIV. század közepe után el is tűnt. Úgyszintén a tűz- és vízpróba is. Az istenítéletek eltörlése után az esküvel való bizonyítás jött szokásba. Eskütársat kellett keresni a vádlott szavahihetőségének bizonyítására. Az eskütársak (conjuratores) száma 3 ..12. Budán a nő otthon tett esküt, a polgár a bíróság előtt jelent meg. A zsidó az ügy fontosságához képest a tórára vagy a zsinagóga ajtajának fogantyús gyűrűjére esküdött. A párbajjal való bizonyítást rendszerint mellőzik. Bizonyító erővel bírtak: a bírói szemle, bűnjelek, okiratok és hites személyek vallomása. A büntető eljárás során a tanúvallatást a nyomozás elvére fektetik és csak a bizonyítási eljárás lefolytatása után hoztak ítéletet. Törvényes ítélet előtt a vádlottat elfogni nem lehetett. Az ítéletet a végrehajtás követte. Minden