Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)
IV. Jogi szervezet
zásra, és így a szabad királyi városok országgyűlési joga a nemesség joga mellett háttérbe szorult. Politikai súlyuk fokozatos csökkenése gazdasági hanyatlásuknak is folyománya. Egy statisztikai kimutatás szerint: „a királyi városoknak az országgyűlésekre két követet kellene egyenként küldeniök, de a kisebb városok egygyel is megelégszenek, melynél fogva 1808-ban csak 80, 1825-ben 77, 1830-ban 75 követet küldött a 49, illetve 53 szabad királyi város”. Az összes szabad királyi városoknak együttesen két szavazati joguk lévén, inkább csendes megfigyelőkként vannak jelen. A polgárság politikai súlya állandóan csökken. A reformországgyűlések követei síkraszállnak a városok politikai súlyának emeléséért. Az erre vonatkozó javaslatok között figyelmet érdemel az 1843—44-es országgyűlésre benyújtott javaslat a városok közigazgatási reformjáról, amely szélesíteni akarta a városi önkormányzatot a helytartótanács hatásköréből való kivétel útján. Szaporítani akarták a politikai jogokat gyakorló polgárok számát, a szabad királyi városok szavazatainak számát pedig kettőről tizenhatra emelni, és azt a népesség arányszáma szerint elosztani a városok között. A mezővárosnak két fő csoportja különböztethető meg. Voltak részben szabad, azaz földesúri mezővárosok, és a szabad kerületekbe való tömörülés révén a földesúri joghatóság alól kivett, vagyis teljesen szabad mezővárosok. A földesúri mezővárosok egészen vagy részben megválthatták kötelezettségeiket. Egyes városok, mint Pécs, Szombathely, Rimaszombat, Nyíregyháza stb. örökre megváltották terheiket. A többiek általában évről-évre, néha 32 évi időtartamra váltották meg magukat a terményekben és munkában fizetendő jobbágyi szolgáltatások alól. A megváltás időtartamának meghatározásában a földesúr tetszése volt a 98 döntő. A kiváltságos mezővárosok és egyszerű mezővárosok országrendiséggel nem bírtak, és többnyire vármegyei és földesúri hatóság alatt állottak. Közjogi tekintetben nehéz közöttük éles határvonalat vonni. Kiváltságuk különböző méretű és tartalmú volt. A kiváltságos mezővárosok némelyikét a király mentesítette a vármegyei, esetleg földesúri terhek alól. Önálló és szabad bíróválasztási joggal minden város rendelkezett. A kisebb közjogi állású mezővárosok kormányzata azonban a földesúr által korlátozva volt. Ebből származtak azok a küzdelmek, amelyeket egyes városoknak a földesúri önkénnyel szemben kellett folytatniuk. Kezdetben nemcsak a királynak, hanem a királynénak is volt saját vagyonához tartozó alárendelt városai, pl. Verőce (1244), amelyek a királyi városokhoz hasonló jogokkal bírtak. A királyi és királynéi szabad városok után következnek rangban a mezővárosok. Eredetük az Árpád-korba nyúlik vissza. Aszerint, hogy ki a földesuruk, voltak egyházi (püspöki, káptalani) és világi földesúr alatt élő városok. Az egyházi népek azért, mert a király közvetlenül az egyház alá rendeli őket, még nem rendelkeznek közjogilag nagyobb kiváltsággal, mint a magánföldesúri népek. Az egyház is kemény földesúr volt, az országrendiséghez sem szívesen járult hozzá. Ezt láttuk pl. Egernél is. A világi földesúri városok kisebb jogállásúak, mert felettük nemcsak a vármegyék királyi tisztviselői állnak, hanem a földesúr is (Komárom, Kőszeg, stb.). A mezővárosok kiváltságuk megszerzése és megtartása érdekében szívós harcokat folytattak a vármegyével és saját földesurukkal. E harc nagy erőkifejtésre késztette polgáraikat és figyelemre méltó, sok egyéni vonást viselő helyi jogi szervezet kialakulására vezetett. így pl. Sajószentpéter és Miskolc a borsodi jog keretében a magyar földesúri város jogéletének egy érdekes típusát szemléltetik,
