Lazányi János (szerk.): Teichmann Vilmos élete és munkássága (Nyíregyháza, 1998)

A nemesítői hagyományok ápolása

Teichmann Vilmos élete és munkássága

187

felsoroltaknál. A nagy olajtartalmú szovjet fajták megjelenése után ezeket a fajtákat is csak étkezési és madáreleség céljából termesztik.

A jelenleg is minősített Kisvárdai napraforgó szára magas, 2.5-3.5 m, tányérja éretten bókoló. A hypocotil színe a fiatal növényekben antociános lila. Éréskor az antociános szín a száron, levélen és tányéron ismét megjelenhet. A vacokpikkely, a pártacső és a bibekarély színe erősen antociános. A kaszat hosszan elhegyesedő, szürkésfehér vagy bamásfehér csíkozottságú, ezerkaszattömege 100-120 g. Jelenleg a legkeresettebb étkezési fajta. Ize kellemes, a héj a béltől könnyen elválasztható. Tányér betegségekre alig fogékony. Potenciális termőképessége 3.0-3.5 t/ha.

A napraforgó-nemesítés történetében újabb korszakot a hibridek megjelentése és elterjedése jelentette az 1970-es évek közepén. A citoplazmás hímsterilitás felfedezése tette lehetővé a nagy termőképességű technológiai szempontból igen kiegyenlített hibridek előállítását.

Az Anita napraforgó hibrid olajtartalmának (%) és olajtermésének (kg/ha) alakulása az OMMI kísérletekben

Év

Anita

Standardok átlaga

%

kg/ha

%

kg/ha

1988

51.3

1.612

49.1

1.501

1989

50.9

1.418

49.5

1.333

1990

52.2

1.571

50.1

1.389

1991

51.3

1.748

50.0

1.679

1992

45.0

1.225

43.6

1.156

1993

51.4

1.593

49.0

1.604

1994

53.0

1.677

48.2

1.571

1995

51.0

1.214

49.0

1.045

Az első hibridek megjelenése óta eltelt két évtized alatt a napraforgó hibridek fokozatosan kiszorították a szabad elvirágzású fajtákat. A napraforgó hibridek előállítására vonatkozó kutatások a nyíregyházi telepen folynak Vágvölgyi Sándor vezetésével, miután belső átszervezés kapcsán 1964-ben a napraforgó témát Nyíregyházára helyezték át.