Lazányi János (szerk.): Teichmann Vilmos élete és munkássága (Nyíregyháza, 1998)
A nemesítői hagyományok ápolása
Teichmann Vilmos élete és munkássága 178 állóképessége a korábbi tájfajtáknál jobb volt. Nagy terméshozamát a genetikailag megalapozott, jó termékenyülésének köszönhette. Újabb fajták előállítása 1959-ben indult meg. A szár csökkentésére irányuló szelekciót tovább folytatták, és ennek eredményeként került minősítésre a Kisvárdai-1 fajta 1975-ben. A fajta jó adaptációs képességét bizonyítja, hogy a rozsot 1987- ben Franciaországban is minősítették Varda néven. A rozs fajtakísérletek szemtermése az OMMI vizsgálatai alapján (kg/ha) Év Kv-1 Kv-legelő Kvalacsony Lovászpatonai 1991 5.770 5.690 5.880 5.140 1992 4.480 1.650 4.430 4.240 1993 4.630 4.520 4.520 1995 4.480 4.350 4.120 1996 4.480 4.120 1997 4.720 4.850 A Kisvárdi alacsony fajta nemesítése 1968 ban kezdődött Vágó Mihály irányításával. A Bauer Ferenc által Kecskeméten talált és nemesítésbe vett Kecskeméti törpe, valamint a Kisvárdai fajták keresztezéséből származik. A keresztezési populáció alacsony növényeiből kiónokat képeztek, és a tulajdonságot éveken át tartó öntermékenyítéssel és páros tenyésztéssel rögzítették. A fajtát az alacsony szárú, kiegyenlített magasságú, jó termőképességű törzsek keverékéből állították elő. Az eljárás eredményeként a Kisvárdai-1 fajtánál 20-25 cm-rel alacsonyabb, jó állóképességü, klímarezisztens fajtát sikerült előállítani. A Kisvárdai alacsony (1993) intenzív jellegű, ezért termesztése csak a jobb termőképességű rozs talajokon, igényes agrotechnikával javasolható. Fokozott figyelmet kell fordítani a fajta tápanyagellátására is. Megfelelő körülmények között a Kisvárdai alacsony fajta termőképessége jobb a korábban nemesített fajtáknál. A Kisvárdai legelő fajta nemesítése 1977-ben kezdődött, és a fajtát 1988-ban minősítették. Kiindulási anyagként ez esetben is a
