Lazányi János (szerk.): Teichmann Vilmos élete és munkássága (Nyíregyháza, 1998)
A nemesítői hagyományok ápolása
158 A NEMESÍTŐI HAGYOMÁNYOK ÁPOLÁSA Lazányi János, Borús József, Bukai József Vágó Mihály A Kisvárdai Teichmann Telep története Teichmann Vilmos 1922-ben került először kapcsolatba a magyar mezőgazdasággal, amikor a Bécsi Mezőgazdasági Akadémián folytatott tanulmányait megszakítva Eszenyi Jenő nagybérlő tomyospálcai birtokán vállalt munkát. Munkáján keresztül megszerette az itt élő embereket, a szabolcsi tájat, és a Mezőgazdasági Akadémia befejezése után rövid kitérőt követően visszatért Tomyospálcára, hogy átvegye az Eszenyi birtok irányítását, amely a burgonyanemesítés és a vetőburgonyatermesztés élenjáró gazdasága volt. Nagyon keveset tudunk Teichmann Vilmos munkásságának ezen időszakáról, hiszen a levéltári anyag feldolgozása szakavatott kutatókra vár. Tényként fogadhatjuk el, hogy a tomyospálcai gazdaságban a burgonyanemesítés kezdete 1917-re nyúlik vissza, és a munka beindításához Weber Henrik nyújtott segítséget, aki a mecklenburgi és szászországi birtokain kiterjedt vetőburgonyatermesztést, a Piestany telepén pedig tudományos alapon nyugvó növénynemesítést folytatott. A tomyospálcai gazdaság megszervezéséhez Grábner Emil és Bertsch Ottó segítséget nyújtott, miután Weber Henrik a Piestanyban előállított nemesítési anyag egy részét átadta a szerveződő nemesítő telepnek. A kedvező tapasztalatok ellenére a távolság, valamint másirányú elfoglaltsága miatt Weber Henrik nem tudta a megkezdett munkát folytatni, és a nemesítési anyagot Schwarzbach Vilmosnak adta át, aki Teichmann professzora volt a Bécsi Mezőgazdasági Akadémián. Teichmann Vilmos a Schwarzbach által beindított munkát folytatta. A nemesítő anyagot hazai és külföldi fajták begyűjtésével, klímarezisztens típusok kiemelésével bővítette. A hagyományos burgonyatermő vidékeken ebben az időben a burgonyaleromlást még hagyományos szelekciós eljárással meg lehetett akadályozni, ezért Teichmann Vilmos legfontosabb nemesítési célkitűzése a szárazságtürés és az ökológiai adaptációs képesség javítása volt. Tevékenysége nyomán olyan új fajták nyertek állami minősítést, mint a Gülbaba (1930), Margit (1933), Teichmann Vilmos élete és munkássága
