Lazányi János (szerk.): Teichmann Vilmos élete és munkássága (Nyíregyháza, 1998)

Teichmann Vilmos élete

Teichmann Vilmos élete és munkássága

10

tanulmányait, és munkát vállal a Tomyospálcai Burgonyanemesítő Telepen.

Közreműködik a nemesítő telep megszilárdításában, gyakorlatot szerez a nemesítői munkákban és nem utolsó sorban tanulmányainak folytatásához anyagi alapot teremt. A birtokon dolgozó tapasztalt mezőgazdász rendkívül tehetségesnek, kitartónak tartja a lelkes fiatalembert. Munkájáért kapott bért beosztja, szűkösen él, fizetése nagy részét félreteszi továbbtanulásra, tanulmányainak befejezésére. Nem ismerte az országot, a népet, nem beszélte a nyelvet, mégis elegendő lelkierővel rendelkezett, hogy elviselje az esetleges idegen, ismeretlen országban őt érő kudarcokat. Nehéz feladatra vállalkozott, de megérte. 1926-ban újra Bécsben van, a főiskolán kitüntetéssel leteszi utolsó államvizsgáját és megszerzi a mezőgazdasági mérnöki oklevelet.

A diploma megszerzése után Dürwin (Csehszlovákia) községben egy kisebb gazdaság vezetője lett. Majd a „Der Pionír” című gazdasági szaklap szerkesztőségében dolgozott rövid ideig. 1928-ban Hont megyébe került, a Lontó-i Növénynemesítő Telep vezetője lett. Itt főleg burgonya, búza, rozs és lucerna nemesítésével foglalkozott.

1929-ben a tomyospálcai nagybérlő Eszenyi Jenő visszahívja a telepre, és megbízza a telep vezetésével. Ettől kezdve ő lett a burgonya nemesítője. A korábbi munkáit lelkesedéssel, hozzáértéssel folytatja. Minden idejét a burgonya parcellákban töltötte, minden feljegyzést maga készített. „Megfigyelő könyvei a rendszeresség, szervezettség és gondos tervezés paradigmájaként szolgálhatnak!” (Rédei professzor). Kitartó, szívós, pontos munkájával előállította első nagyhírű burgonyáját: a Gülbabát. Még ugyanabban az évben állami elismerést nyert a fajta.

Tanácsadásra, tapasztalatszerzésre gyakran megfordult egy Ungvár melletti birtokon, ahol szintén növénytermesztéssel foglalkoztak. Ott találkozott egy szép, fiatal, szelíd mosolyú drezdai árva leánnyal, aki a tulajdonos gyermekei mellett nevelőnősködött.

A találkozásokból szerelem lett, majd 1930-ban házasságot kötöttek. Sehnert Hildegardnak férje iránt érzett nagyon nagy szeretet és lelkierő kellett, hogy nem beszélve az idegen nyelvet, elinduljon egy ismeretlen országba, egy ismeretlen világba. Megdöbbent a falusi élet szegénységén, nyomorán, de csodálta az