Horváth Árpád - Pap János: Technikatörténet. 2. kiadás (Budapest, 1970)
Az antik világ
Az athéni *Szelalc tornya'* - ma Is maglévő - épülete s berendezése mutatja» hogy milyen gondot fordítottak az időmérésre» a szelek stb. vizsgálatára» - mindarra, ami a tengerhajózással függött össze* Arkhlsedészről azt tartjuk» hogy a technika "ükapja“ volt. ő is» mint minden tudós» lenézte a gyakorlatot» de amikor szülővárosát, Syracusá-t a rómaiak ostromolták, hadi-épeket szerkesztett. Felhajtóerő-törvénye, matematikai kutatásai közismertek. A nevéhez fűződő csavart. a csigát ugyan Iónéban ás Japánban is ismerték, de neki tulajdonítják feltalálását, A bányák vizemelő csavarja és a hajók csavarja mutatja, hogy az antik találmány nem mindig avul el. /Arkhimédész i.e. 287 és 212 között élt./ A görög szellemi kultúra - a Hagy Sándor alapította - Alexandriában sokáig virágzott. Itt élt Ktézibiosz - eredetileg állítólag borbély, - aki felismerte a vákuum és sűrített levegő felhasználhatóságát, vlzlórát szerkesztett, víziorgonát épitett /nalyben a légnyomást tartályba ömlő víz segítségével létesítette/. Szerkesztett még tüzoltőfecskendőt. Tanítványának vélik Héront /az első évszázadban élt/, aki csavarokkal, csövekkel, csigákkal, légsűrítőkkel, gőzfejlesztővel foglalkozott. Az antik technika műszaki alkotásai többnyire nem az általános emberi szükséglet fedezésére szolgáltak, hanem egy-egy kiváló alkotó, műszaki zseni játékos ötletei voltak. Az ötletek nagy részére nem is volt szükség, rengeteg volt a rabszolga, pótolták a gépet. “Az ókorban a gondolat erejét nagyra értékelték, de lealacsonyttónak tekintették, hogy valaki kísérleti segédeszközöket használjon fel a munka megkönnyítésére" - irta Kudrjavcev, "A fizika története ..." c. müvében. Voltak azonban megvalósult "csodák". Ilyen például a tarentuai Archytas i.e. IV. században készített fagalambja, amely valószínűleg gőzzel hajtva úszott a levegőben, de ugyanebből az időből szármáznák a templomok rejtett szerkezetei, amelyek félelmetes hangokat adtak, és rémitették, befolyásolták az együgyű hívőket, akárcsak a színházban mechanikai utón színpadra juttatott istenség, az un. "deus ex machina“, amelyeket akkor alkalmaztak, ha a színdarab vége logikus utón nem volt megoldható. Ilyenkor az istenséget hívták segítségül, amely felülről egy gépezeten /nachinán/ ereszkedett le, s onnan mondta ki a bünbocsánatot, vagy fejezte be a cselekményt. Ám "igazi" automatának a szerkezeteket nem nevezhetjük, de Héron szenteltvíz automatája mar ide sorolható. Lényege persely, felső lapján nyílással; a perselyben vízzel telt edény van, fenekén doboz, a dobozból pedig cső vezet ki a persely oldalán. A vizesedény oldalán kampóban végződő függőleges rúd van, amely nérlegkart tart egyensúlyban; ennek a karnak egyik végén kis kerek lap van, erre hull a bedobott pénzdarab, lenyomja a serpenyőt, mire a másik kar felemelkedik, és a végére erősített fedelet leemeli a dobozról. Most a viz megindul a kivezető-csővön, kifolyik, a hivő pedig felfogja tenyerében. Mire azonban a pénzdarab lehull az alatta levő kis ládába, a mérlegkar megint egyensúlyba kerül, lezárja a doboz fedelét, és ezzel elzárja a vizet. Lényegileg minden, mai automatáké szülék, akár csokoládét ad el, akár peronjegyet, ezen az egyszerű szerkezeten alapul. Ugyancsak az automatákhoz tartozik Héron hodométerje, mely lényegében a mai taxaméter őse, csak éppen sem a fize— 19
