Ingpen, Robert et al.: Találmányok enciklopédiája. Az emberiség történetének legjelentősebb találmányai és felfedezései (Budapest, 1996)
Szerszámok kőből és vasból
Famegmunkáló szerszámok Az ókori világban az ácsok munkájára még a mainál is nagyobb szükség volt. Ekkoriban a házaktól és hajóktól kezdve - az olyan kisebb tárgy akig, mint a kerekek és vödrök - nagyon sok minden készült fából, illetve tartalmazott jelentős mennyiségű fát. Még a gépek is fából készültek - akár az egyiptomiak esztergáiról, akár a középkori vízimalmokról van szó. Az ácsok és asztalosok munkájának nyomai mindenütt ott voltak, és így7 persze a famegmunkáló szerszámoknak is nagy hatásuk volt az életre. Évszázadokon át a fejsze és a balta voltak a fa vágásának és megmunkálásának legfontosabb eszközei. Ezeket fémből állították elő, de formájuk még kőből készült őseik alakjára emlékeztetett. A fémfejszét azonban általában könnyebb volt nyélre erősíteni, mint a kőbaltát. A kovácsolt fémből készült fejsze- vagy baltafej egyik végén kialakíthattak egy hegyes nyakrészt, amelyet bőrszíjakkal a nyélhez kötözhettek, vagy egyszerűen beleverhettek abba, mint ahogy a reszelőknel még ma is teszik. A fémöntés feltalálása után még jobb módszert dolgoztak ki a nyél és a fej összeerősitésére: az öntött fejszefejen üreges foglalatot alakítottak ki, amelyben szilárdan rögzíthették a nyelet. Nem tudjuk pontosan, mikor is alakultak ki ezek a szerszám-formák. A régészeti lelőhelyek gyakran nedves körülményei között az „újabb” fém, a vas gyorsabban szétmállik, mint a bronz, ezért a korai vasszerszámok nagy7 része megsemmisült. Éppen ezért volt nagy on jelentős az a leletegyüttes, amely a Kr.e. VIII. században készült asszír vasszerszámokból állt. Ezeken az eszközökön jól megfigyelhető számos, ma is ismert forma. A nyakkal ellátott eszközök közt találtak például egy ráspolyt, amelynek érdes felülete szabálytalan alakú volt, valamint egy fűrészt visszahajló fogakkal, hogy7 a szerszám a húzáskor vágjon. Ugyanitt ny akkal ellátott vésőket, valamint fémgyűrűket is találtak - ez utóbbiak a szerszámok fanyélhez rögzítését szolgálták. Talán a legérdekesebb az a két fúrófej, amelyeket fanyélhez rögzítve - vagy talán kézifúróba fogva - használhattak. Római szerszámok Az ókori világ szerszámai közül a legjobban azokat ismerjük, amelyeket a rómaiak használtak. Az ókori görögök eszközeiről más sokkal kevesebbet tudunk, de valószínű, hogy7 a rómaiak - több más területhez hasonlóan - itt is sok mindent vettek át az őket megelőző görögöktől. A római szerszámok egy7 részének formái az asszíriai lelethez hasonlóak, de sok oly7an is akad köztük, amely nagyon sokat fejlődött az évszázadok alatt. A rómaiak például sokkal jobb fűrészeket használtak, amelyek fogait úgy alakították ki, hogy a fűrészport munka közben folyamatosan kitolják a vágatból. Freskóikon néhol keret- és lombfűrészeket ábrázoltak, de ezeknél még nem volt lehetőség a penge feszességének a beállítására - annak a módját csak a középTALÁLMÁNYOK ENCIKLOPÉDIÁJA korban találták ki. Az ősi egyiptomiak által is ismert húros pergőfurdancs mellett a rómaiak már nyeles pergőfúrót is használtak. A vonókés és a gyalu is a római korban jelent meg először. No és persze Asszíriához hasonlóan, itt is nagyon sokféle fejszét, kalapácsot, baltát, vésőt, ráspolyt és fúrófejet használtak (itt sem tudjuk, hogy a fúrófejeket kézifúróba rögzítve használták-e). Tulajdonképpen a római ácsműhely felszerelése nagyon hasonlított a mai asztalosok műhelyében fellelhető kéziszerszámokra. A szerszámok változatossága jól tükrözi a római mesteremberek által végzett munkák sokféleségét. Úgy tűnik, ebben a korban a specializáció már jóval nagy obb mértékű volt, mint azelőtt, és a fa megmunkálásával foglalkozó mesterek is szakosodtak - a korabeli írások említést tesznek például kocsikészítőkről, kádárokról, bognárokról és asztalosokról is. A szerszámok további fejlődése A rómaiak szerszámairól meglévő ismereteinkben akad néhány hiány is. Nincs például bizonyítékunk arra vonatkozóan, hogy használtak volna satukat. A szőlőt ők is csavarsajtóval préselték, és elképzelhető, hogy7 készítettek ahhoz hasonló szerszámokat, amelyek a munkadarabot az asztalhoz rögzítették, de ebben nem lehetünk biztosak. Az általunk ismert satu a középkor vége felé jelent meg, amikor a fa- és fémmegmunkálásnál egyaránt hasz-nálták. A középkorból származnak az első cáfolhatatlan bizonyítékok a cserélhető fúrófejek forgatására képes kézifúró alkal mazásáról is. Hasonló szerszám volt a T alakú nagy furdancs is, amely nél a T két keresztrúdja tette lehetővé, hogy nagy átmérőjű lyukak fúrásánál nagyobb erőt fejthessenek ki. A középkorban tovább specializálódtak a szerszámok. Fűrészek, fejszék, balták, vésők és ráspolyok széles választéka jelent meg a különböző feladatok elvégzésére. Az ipari korszak változásai nem annyira a kéziszerszámok formájának módosítására, mint inkább a gépesítés és a tömegtermelés fejlesztésére irányultak. Persze voltak kivételek. A korábbinál jóval pontosabb fémöntési és -megmunkálási eljárások tették például lehetővé az állítható fémélű gy alu kidolgozását. Ezt a szerszámot a bostoni Leonard Bailey találta fel a XIX. század közepén. Nemcsak a tökéletesen sima talprész és az egyenletes vágási vastagság miatt volt ez különleges újdonság, hanem az egyszerű állíthatóság miatt is. A penge magasságát egy anyacsavar forgatásával lehetett szabályozni, míg a korábbi gyalukon ehhez kalapácsot kellett használni. Napjaink motoros szerszámai talán igen távol állónak tűnnek az ókori ácsok eszközeitől, ám a munkapadon mellettük heverő fűrészek, vésők és kalapácsok azoknak a régi szerszámoknak a közvetlen leszármazottai, s egyben minden szónál ékesebben bizonyítják az ősi mesterek nagy tapasztalatát és szakértelmét. 84 Osztókörző Nagyfurdancs Kézifúró és fúrófej Szorító i Hasítófeisze Keretfűrész