Ingpen, Robert et al.: Találmányok enciklopédiája. Az emberiség történetének legjelentősebb találmányai és felfedezései (Budapest, 1996)

Nagyobb esély a túlélésre

NAGYOBB ESÉLY A TÚLÉLÉSRE ismertek, s azokkal számos betegséget tudtak kezelni. Az egyiptomi orvoslás ugyanakkor jó né­hány vonást megőrzött a korábbi gyógy­módokból is. A papság kiváltsága révén a gyógyításban nagyon nagy szerepet kaptak az imák, és több istent is gyógyító képessé­gekkel ruháztak fel. Ezek egyike volt Konszu, a Holdisten, akinek szobra állítólag meg­gyógyította II. Ramszesz fáraó gonosz szel­lemtől megszállt feleségét, Nefrurét. Egy má­sik gyógyító isten volt Imhotep, az Óbiro­dalom nagy mérnöke és építésze, akit az egyiptomi papok később istenné avattak. Úgy tartották, hogy ha ezen istenek vala­melyikének a templomában adományt aján­lanak fel a papoknak, az jót tesz az egész­ségnek. A birodalom lakói persze azt is megtehették, hogy a papság kihagyásával egyenesen az egyiptomi közvallás egyik istenéhez imádkoztak. Közülük Taveret, a gyermekszülés istennője volt az egyik leg­fontosabb. Ha pedig úgy vélték, hogy vala­melyik ős szelleme kíván engesztelési a be­teg egészségének helyreállítása fejében, az adott rokon sírjánál bemutatott áldozat volt a „gyógymód”. A mezopotámiai gyógyászat sok tekin­tetben hasonlított az egyiptomihoz. Itt is a papok kiváltsága volt, és itt is keveredtek benne a tudományos és a hagyományos módszerek. Úgy gondolták, hogy az asztro­lógia is jelentősen befolyásolja a gyógyu­lást - az ókori Babilon asztrológusai hagy­ták hátra a máig megmaradt első írásos fel­jegyzéseket. A klasszikus kor Az ókori Görögország, majd az azt követő Római Birodalom is Egyiptom gyógyítási hagyományait vette át. A görög orvostudo­mányt a Kr.e. IV. században élt orvosnak, Hippokratésznek tulajdonított írásokból is­merjük. Az igazság az, hogy ezeket a szöve­geket többen írták, ezért ma már inkább „Hippokratészi írásokról” beszélünk. A gö­rög gyógyászat egyik alapköve volt a négy „humor” (nedv) elmélete. A szervezetben megtalálható négyféle folyadékról volt itt szó: a vérről, a nyálkáról, a sárga epéről és a fekete epéről. Azt tartották, hogy ezek mindegyikének van néhány tulajdonsága, és a négy nedvnek egyensúlyban kell lennie. Ha a nedvek bármelyike túlsúlyba került a többivel szemben, az betegséget okozott, Hippokratész Akupunktúra A kínai felfogás szerint az emberi testben tizenkét meridián húzódik, amelyek úgy képzelhetőek el, mint a “csi”-nek nevezett életerő áram­lását biztosító csatornák. Az egyes meridiánok mindegyike más-más szervvel áll kapcsolatban. A hagyományos kínai orvoslás egyik célja ezért a esi meridiánok mentén történő áramlásának a befolyásolása. Ennek egyik módszere az, hogy a meridiánok bizonyos pontjainál tűket szúrnak be: ez az akupunktúra. A kínai orvosok a test részletes rajzát használják, amelyen igen sok ú akupunktúrás pont van feltüntetve - ezek mindegyike egy adott szervvel vagy> rendellenességgel kapcsolatos. A pontok többféleképpen ingerelhetőek: egy tű rövidebb ideig tartó vagy tartós beszúrásával, nyomással (akupresszúra) vagy egy moxának nevezett szárított gyógynövénnyel, amelyet a megfelelő pontba szúrt tű végén égetnek el (moxálás). Az akupunktúra népszerűsége manapság Nyugaton is egyre nő. ahol immár sokszorosan bebizonyosodott hasznossága egy egész sor területen - a fájdalomcsillapítástól a dohányzásról való leszokás elősegítéséig. A nyugati tudomány azonban még mindig képtelen megmagyarázni, mi a módszer hatásának a lényege. / ezért az orvosok az egyensúly visszaállí­tására törekedtek. Bár a nedvek elmélete helytelen volt, ugyanez korántsem igaz az egyensúly helyreállítására. Voltak emellett az ókori görög orvostudománynak más hatásos esz­közei is. Az orvosok fő célja ugyan a beteg nedvei közti egyensúly helyreállítása volt, ám ezt gyakran az étrend megváltoztatá­sával próbálták elérni. A görög orvosok tisztában voltak a betegekkel való helyes bánásmóddal, és különösen a kortörténet megismerésének a fontosságával is. A gyógyítás diagnosztikai részének jelentőségét Arisztotelész emelte ki írásai­ban. Szerinte a kezelést csak a beteg gon­dos megfigyelése alapján szabad megkez­deni; s az egészséggel és a betegségekkel kapcsolatos ismeretek is bővíthetőek meg­figyeléssel - boncolásokkal és a szervezet­­tani és élettani adatok feljegyzésével. A tudományos megközelítést a rómaiak is használták, akik átvették és továbbfej­lesztették Arisztotelész és a hippokratészi írók számos elképzelését. Ez nagyon jól megfigyelhető például Galénosz, a Kr.u. II. században élt, rendkívül nagy hatású orvos műveiben, ő az anatómiai ismereteit a gla­diátorképző orvosaként szerezte. Galénosz befolyása Kr.u. 200 körül bekövetkezett halála után még legalább 1500 évig volt érezhető. Talán még többet tudhatunk meg a ró­maiak után fennmaradt régészeti leletek­ből. Az eddig említett civilizációkhoz ké­pest nem is olyan régen élt rómaiak renge­teg anyagot hagytak maguk után - épüle­teket, műtárgyakat, használati tárgyakat és eszközöket. Ezekből tudjuk, hogy a római­aknál magas színvonalú volt a közegész­ségügyi ellátás. Nagyvárosaikban egészen biztosan volt csatornarendszer és ivóvíz­­ellátás. Kórházakat építettek. Nagyon fon­tos volt számukra a higiénia. A sebészet terén is sokat léptek előre, ami jól látható a korszakból máig fennmaradt sebészi műszereken. A római kor végén a görögök és rómaiak által felhalmozott tudás nagy részét a Kons­tantinápolyból irányított Kelet-Római (később Bizánci) Birodalom örökölte. Keveset tudunk ugyan az Európa nyugati részein 67

Next

/
Thumbnails
Contents