Ingpen, Robert et al.: Találmányok enciklopédiája. Az emberiség történetének legjelentősebb találmányai és felfedezései (Budapest, 1996)
Nagyobb esély a túlélésre
mazni. Ahol a fesztávolság nagy volt, ott a betont téglából épített dúcok közé öntötték. Ezek a dúcok csökkentették a beton repedezésének veszélyét, ráadásul alkalmazásuk esetén a zsaluzatnak sem kellett olyan nagy nak és nehéznek lennie. Négy zet alakú térség fedésénél vagy két dongaboltozat négyzetes térség fölötti találkozásakor egy' kicsit máshogyan kellett eljárni. A négyzet fölött két dongaboltozat keresztezheti egymást merőlegesen; a metszésvonalak ekkor boltgerincívek formájában láthatóak a boltozat felszínén. Ugyanez a megoldás alkalmazható ott is, ahol egy hosszúkás, de oszlopokkal négyzetes terekre felosztott épületet kell befedni. Ezek a boltozatok voltak a jellemzői a klasszikus római középületnek, a basilicanak is, amelyr egyszerre töltötte be a találkozóhely, a kormányzati központ és a bíróság szerepét. A beton ideális alapanyag volt a kupolák készítéséhez is, amit a rómaiak ugyancsak magas szintre fejlesztettek. Együk legnagyszerűbb és legjobb állapotban fennmaradt épületüket, a Pantheon néven ismert nagyr római körtemplomot egyetlen hatalmas betonkupola fedi. A kupola fesztávolsága - 43,4 m - azonos az épület átmérőjével. Az ezt a távolságot áthidaló kupola több méter vastag, és téglával borított betonfalon támaszkodik, amelyet úgy terveztek, hogy7 átvegye az összes felülről érkező terhelést. A beton súlyát azzal is csökkentették, hogy a tető közepét nem betonozták be - a kupola csúcsán egy7 kör alakú „szemet” szabadon hagytak. A kupolákban - és különösen az olyan nagy7 kupolákban, mint a Pantheoné is - bonyolult feszültségek és terhelések szunyny7adnak. A rómaiak pontosan tudták: a kupolaépítés nem csupán annyiból áll, hogy készíteni kell egy7 nagy7, félgömb alakú betonhéjat. Különféle támfalakat kellett alkalmazniuk, hogy azok átvegyék a terhelést, és továbbítsák azt a talaj felé. A Pantheonban ezek a megoldások is jól megfigyelhetőek. A falat szerkezetileg is fontos fülkék szegélyezik, melyek fölött kis félkupolákat alakítottak ki. A gyámpillérek arra szolgálnak, hogy segítsenek a kupola súlyát átvezetni a talajra. Mindkét segédmegoldást a falba rejtették, így nem feltűnőek. A beton repedezésének elkerülésére más, a szilárdságot növelő megoldásokat is alkalmaztak, például a kupola alsó részének lépcsőzetes vastagítását. A belső felületnek a Pantheonban és más kupoláknál is megfigyelhető négyzet-kazettás kiképzése könynyedebbé - és persze könnyebbé - teszi az egész szerkezetet. A beton a kazetták közepén jóval vékonyabb, mint a kazetták közti bordákban. TALÁLMÁNYOK ENCIKLOPÉDIÁJA Dongaboltozat A boltozatok legegyszerűbb fajtája a dongaboltozat. Félbevágott hengerhez hasonlít, és lényegében egymást követő félkör alakú ívek alkotják az épület teljes hosszában. A dongaboltozat kiválóan megfelel hosszú és keskeny, téglalap alakú épületek fedésére, azonban a szélesebb épületeknél használatát megnehezíti, hogy az ív magasságát a szélességgel azonos arányban kell növelni. A rómaiak és az utánuk következő építészek is hasziláltak dongaboltozatot. Keresztboltozat Ez a fajta keresztboltozat ott alakult ki, ahol két egymásra merőleges dongaboltozat találkozott. Az érintkező boltozatok felszínei kereszthez hasonló mintát alkotnak. Ez a fajta boltozat az épületekben lévő metszéspontoknál, például a templomok hajóinak kereszteződésénél a leghasznosabb, de négyzet alakú terek áthidalására is alkalmas. Néhány egymás után épített keresztboltozattal egy téglalap alakú teret is le lehetett fedni úgy, hogy azt négyzet alakú részekre - úgynevezett oszlopközökre - osztották fel. Gótikus bordás boltozat A dongaboltozatok nehezek voltak, s építésükkor erős fa alátámasztásra volt szükség. A nagy súly átvételéhez az épület falait is nagyon vastagra kellett építeni. Ezért aztán a kőművesek kitalálták a bordás boltozatot, ahol a metszéseket erős kőívek (vág’ bordák) jelzik, s ezek átveszik a feszültség eg részét. A középkor gótikus építőmesterei a félköríves boltozat helyett inkább a csúcsíves változatot alkalmazták, mert íg jóval könnyebben készíthettek tetőt téglalap alakú terek fölé. Szaporodó bordák Az idő múlásával a gótikus építőmesterek mind több bordát építettek be a boltozatokba. Ez növelte a tetőt tartó vázszerkezet erejét, és segített a terhelés és a feszültségek levezetésében. További előnyt jelentett, hogy így bonyolult mintázatú mennyezeteket emelhettek, amelyek számos középkori templom és középület legfőbb ékességei közé tartoztak. 56
