Ingpen, Robert et al.: Találmányok enciklopédiája. Az emberiség történetének legjelentősebb találmányai és felfedezései (Budapest, 1996)
Zsugorodó világunk
1 TALÁLMÁNYOK ENCIKLOPÉDIÁJA rekbe, s a száguldó kocsi mozgó tüzelőállásként szolgált a számukra. Az Anatóliában élő hettiták magát a kocsit használták fegyverként, amellyel behajtattak az ellenség gyalogosai közé, így bontva meg soraikat. E hatékony harci gépek mély nyomokat hagytak az ókori világban, s nagy szerepet játszottak a világuralomra törő hettiták és asszírok sikereiben. A harci szekérnek azonban volt egy kedvező hatása is. A küllős kerék, amelyet kezdetben csak a katonák használtak, lassan átkerült a békésebb célú járművekre is, és ez a földművesek és a kereskedők számára is sok előnnyel járt. A görögök kerekei A klasszikus görög civilizáció fénykorában már kétféle küllős kerék volt használatos: az egyiket a kocsikon alkalmazták, a másikat a harci szekereken. A tengely mindkét esetben lehetett rögzített vagy forgó is. Az ókori görögök kocsikerekei általában keresztrudas kivitelűek voltak. Az abroncs két keréktalpból állt, a keresztrúd pedig a kerék egyik szélétől a szemközti széléig ért. Középen ezt a deszkát külön lapokkal is megerősítették, így alakították ott ki a kerékagyat. A görög harci szekerek kerekeinek rendszerint négy, hat vagy nyolc küllője volt; ezek sugárirányban álltak szét, és gyakran esztergálással készültek. A keréktalpak valószínűleg több darabból álltak, és az sem kizárt, hogy a kereket néha még egy külső fémabronccsal is megerősítették. További megerősítésre lehetett szükség azokon a pontokon, ahol a küllők a keréktalpakhoz csatlakoztak. Kelta kocsik Ebben az időszakban még mindig használtak tömör kerekű járműveket is, sőt, egyes képek tanúsága szerint Észak-Európában még Kr.u. 300 körül is előfordultak ilyen kerekek. A szintén Észak-Európában élő kelták azonban sokkal kiforrottabb kerekeket készítettek, és ezek egy része máig fennmaradt. A legcsodálatosabb kerekek egy része azokon a kocsikon volt, amelyeket egy tőzeglápba temetve találtak meg a dániai Djebjerg közelében. E járművek kerekeinek tizenkét gyertyánfa küllője volt, a keréktalpakat egyetlen darab kőrisből faragták, a kerékagyat pedig tölgyfából készítették. A kerekeket bronzszerelvények díszítették. Konstrukciójuk legérdekesebb részlete azonban az a megoldás, amelyet leginkább facsapágynak nevezhetnénk. A kerékagyak belsejébe barázdákat vájtak, láthatóan azért, hogy oda illeszkedjenek az agy és a tengely között forgó farudacskák. Kétséges, hogy ezek a csapágyak egyáltalán hatékonyak lehettek-e, és a kocsik, amelyeket valószínűleg kifejezetten a halottak mellé való temetésre készítettek, feltehetően soha nem szállítottak nagyobb terheket hosszabb távra. A barázdák megléte azonban mindenképpen arra vall, hogy a kelta kerékgyártók szaktudása igen magas szintre fejlődött - ezt egy ébként a küllők és az agy közti bonyolult csapos illesztések is igazolják. Részlet egy skandináviai kocsiból 162
