Ingpen, Robert et al.: Találmányok enciklopédiája. Az emberiség történetének legjelentősebb találmányai és felfedezései (Budapest, 1996)
Zsugorodó világunk
ZSUGORODÓ VILÁGUNK volt: kicsi és nagy darabok egyaránt készültek, s a kicsik akár hordozhatóak is lehettek, így szükség esetén az ember bármikor a hátára vehette vízijárművét. Az ilyen csónakok első ábrázolásai is az asszírokról maradtak ránk, közülük a legkorábbi a Kr.e. VII. századból származik. Efféle vízijárműveket az északibb tájakon már régóta használtak. Julius Caesar például Britanniában találkozott velük, ahol az őslakosok valószínűleg már jóval a rómaiak megjelenése előtt is használták csónakjaikat. A Britszigetek egyes eldugott részein még ma is ismertek ilyen csónakokat, itt coracle a nevük, de a közel-keleti quffa is hasonló hozzájuk. Egy másik egyszerű forma - amely talán mind közül a legősibb - a fatörzscsónak. Ez nem más, mint egy fatörzs, amelyet csónak formájúra faragnak és mélyítenek. Az ilyen vízijármű készítéséhez sem kellenek bonyolult eszközök - a fa kivájásához megfelel a kovakés vág}' akár a tűz is. A régészek már Kr.e. 6300 körül készült fatörzscsónakokat is találtak, az angliai Star Carr közelében egy tőzeglápból pedig olyan evező került elő, amely a Kr.e. 7500 körüli időszakból származik. Az ókori világban mindenütt fatörzscsónakokat készítettek, ahol elegendő fa állt rendelkezésre. Hasonló megoldás volt a kéregcsónak is: ez elsősorban Észak-Amerikában terjedt el, mely egyszerűen a fatörzsről lehántott, félhenger alakú kéregdarab volt, s amelynek végeit agyaggal zárták le. Ezekhez hasonló vízijárműveket a világ egyes részein még ma is használnak. Deszkacsónakok Ha valaki nagyobb csónakot akart, más módszert kellett alkalmaznia. Kezdetben valószínűleg a fatörzscsónakot egészítették ki oldalt és felfelé deszkákkal, mígnem az eredeti fatörzs átalakult a csónak tőkéjévé. Nem sokat tudunk arról, hogyan is történt ez, vagy miként erősítették össze a deszkákat, de könnyen lehet, hogy varrással - az ismeretes, hogy Indiában és talán a Földközi-tenger vidékén is alkalmazták ezt az eljárást. A deszkacsónakok használatára vonatkozó legszebb bizonyítékok az ókori Egyiptomból származnak, ahol néhány jármű épségben maradt törzsét is megtalálták, köztük a csodálatos napbárkáét, amelyet Gizánál, Kheopsz fáraó Nagy Piramisa közelében temettek el. Az egyiptomiak a fent említettől eltérően építették deszkacsónakjaikat, azok alakjához a nádtutajokat vették mintául. E járműveknek is ívelt orra és kétágú árboca volt (amelyet eredetileg azért kezdtek alkalmazni, mert a nádtutajon nagyon nehéz rögzíteni az egyágú árbocrudat). Mivel pedig a nádtutajoknak nin-Munkában a hajóácsok A Nílus völgyében kevés fa nőtt; az egyetlen bajóépítésre alkalmas faj az akácia volt, ám ebből is csak rövid deszkákat lehetett kifűrészelni. A nádkötegek viszont a tutajkészítés kedvelt alapanyagai voltak. Amikor az egyiptomiak utazgatni kezdtek, Libanon és Szíria hegyeiben magas cédrusokat és borókákat találtak. Ez utóbbi fafajt használták a nagyobb hajók készítéséhez, de beszerzése és szállítása rengeteg munkába és pénzbe került, így a kisebb csónakokat továbbra is sok kis deszkából kellett összeállítani. Az ókori egyiptomi hajé)ácsok kőbaltákkal és kőbárdokkal vágták és faragták a fát. A darabok összeerősítéséhez faékeket, csapos és csaplyukas illesztéseket, valamint kapcsokat használtak. A fedélzet deszkáit megcsavart kötéllel hajlították a hajótest ívét követő formájúra. 153
