Ingpen, Robert et al.: Találmányok enciklopédiája. Az emberiség történetének legjelentősebb találmányai és felfedezései (Budapest, 1996)
A természet anyagai
TALÁLMÁNYOK ENCIKLOPEDIAJA elemeket, sőt, még ékszereket is felvonultatott - s természetesen valamennyi parkezinből készült. A bemutatót kísérő hirdetésekben az egekig dicsérték az új anyag sokoldalúságát, rámutattak, hogy7 kemény vagy hajlékony formában is gyártható, hogy7 öntött tárgyak és bevonatok egyaránt készíthetőek belőle, hogy vízálló, és így tovább. Szinte biztosnak tűnt, hogy7 a parkezin óriási sikert fog aratni, ám Parkes vállalkozása hamarosan megbukott - elsősorban a gy enge minőségellenőrzés és Parkes üzleti tapasztalatlansága miatt. A céget Parkes gyárigazgatója, Dániel Spill vette át, ám a műanyagipar fejlődésének következő fontos lépésére az Atlantióceán túlsó oldalán került sor. Egy Albanyben működő biliárdgolyó-gyártó vállalatot egyre jobban aggasztott az elefántcsont hiánya. Végül díjat tűztek ki bárki számára, aki képes mesterséges anyagból elfogadható minőségű biliárdgolyókat készíteni. A díjért egy New York-i nyomdász, John Wesley Hyatt jelentkezett. Hyatt próbálkozása elég sikeresnek bizonyult. Hatékonyabb gyártási eljárást dolgozott ki, és az anyagon is javított, amelyet új néven, celluloidként kezdett árusítani. Újításai egy része miatt jogvitába ke- 146 veredett Spill-lel, aki azt állította, hogy Hy att megsértette az ő egyes szabadalmait. A harcból végül Hyatt került ki győztesen, és számos felhasználást talált a celluloid számára. Mind közül talán az ingnyakak és -kézelők aratták a legnagyobb sikert, mivel ezeket igen könnyű volt kimosni és megszárítani. A szóbeszéd szerint (ami akár igaz is lehet) a következő fontos eredmény egy7 véletlennek volt köszönhető. Az 1890-es években - állítja a történet - Adolf Spitteler német tudós macskája véletlenül fellökött egy7 üveget, és az abban lévő formaldehidoldat beleömlött az állatnak kikészített tejbe. A tálban kemény műanyag képződött. Az történt, hogy a formaldehid reakcióba lépett a fölözött tejben lévő fehérjével, a kazeinnel. Spitteler és munkatársa, Krische hamarosan gyártani is kezdte az általuk galalith névre keresztelt új műanyagot. A galalith vízálló volt, és nagyon sokféle színben készülhetett. A korai műanyagok közül ez jelezte előre leginkább az olyan mesterséges anyagokból készült olcsó termékek megjelenését, amelyek a mai embernek a műanyag szó hallatán az eszébe jutnak. Megkezdődött tehát a műanyagok kora. Kezdetben azt gondolták, hogy ezekből az anyagokból a legkiválóbb minőségű termékek készíthetőek - Parkes vállalkozásának kudarcát is részben az okozta, hogy termékei nem feleltek meg ezeknek a várakozásoknak. Hamarosan azonban rájöttek arra, hogy vannak olyan tárgyak, amelyek gyártására a műanyagok a legalkalmasabbak - legyen bár szó könnyen mosható ingnyakakról vagy a távíró-társaságok számára készített szigetelőkről. Az első műanyagok néhány olyan területen is hasznosíthatóak voltak, amelyek maguk is gyerekcipőben jártak még. Kiváló példa erre a film, mivel a kialakulóban lévő filmipar egyre többet igényelt ebből az anyagból. Több különböző anyaggal is próbálkoztak, köztük az éghetetlen cellulózacetáttal is, amelyet a svájci Dreyfus fivérek, Henri és Camille már 1910-ben kidolgoztak. A műanyagok egy másik, új és gyorsan fejlődő területen, a repülőgépgyártásban is hasznosnak bizonyultak. A cellulóz-acetátot például széles körben használták a repülőgépek szárnyának bevonására szánt szövetekben adalékként. Amikor a háború véget ért, a hirtelen felszabaduló kapacitást a tulajdonosok más, mesterséges anyagok termelésére állították át - főleg az első Alexander Parkes A parkezin felfedezője szenvedélyes feltaláló volt, akinek érdeklődés a fényképezéstől a gumin keresztül egészen a műanyagokig terjedt. Mi több, Parkes munkássága révéti a fényképezés és a műanyagok elég közeli kapcsolatba kerültek. A Parkes által felfedezett anyag, amelyet parkezin vagy celluloid néven ismerünk, kámforral képlékenyített nitrocellulóz. 1888-ban már 0,5 mm vastag celluloid-lapokat is képesek voltak előállítani belőle, s ezek remekül megfeleltek a fényképészeti filmek alapanyagául. Fenolgyantából öntött rádió, amelyet az USA-ban gyártottak az 1930-as évek közepén
