Ingpen, Robert et al.: Találmányok enciklopédiája. Az emberiség történetének legjelentősebb találmányai és felfedezései (Budapest, 1996)
A természet anyagai
CSERÉP ÉS ÜVEG A vizet át nem eresztő anyagok felfedezése fontos előrelépés volt az ételek elkészítése és tárolása terén Távoli őseink gyakran vándorló, nomád életmódot folytattak: mentek az összegyűjthető élelem és a vadászzsákmány után, s az időjárás viszontagságai és ellenségeik elől ideiglenes menedékek rejtekébe bújtak. Az így élő emberek számára az étel és ital tárolására és szállítására alkalmas edények vág}’ tartók nyilván igen fontosak lehettek. Tömlőiket bőrből készíthették, kosaraikat pedig vesszőből fonhatták. Mindkét edényfajta könnyű és erős volt, így nagy szerűen megfelelt a vándorló életmódhoz. Nagyjából abban az időben azonban, amikor egy es törzsek elkezdtek letelepedni, földet művelni, és tartósabb otthonokat építeni maguknak, az edény eiket is egy új anyagból - agyagból - kezdték el készíteni. Ha az agy agot felmelegítik, elveszíti a benne kémiailag kötött vizet, s egy kemény, porózus anyag képződik, amely nagy on megfelel edénynek is. Az agyagedények viszonylag nehezek és törékenyek, így a vándorok számára nem megfelelőek. A letelepedett csoportok esetében viszont már egyértelműek az agyagedények előnyei, hiszen ezek nagyszerűen megvédik az ételt az időjárás és az állatok ellen. Könnyen elkészíthetőek, a nyersanyag szinte mindenhol rendelkezésre áll, s az edények igen változatos formájúak és méretűek lehetnek. A fazekasság ezért az emberiség egy ik legfontosabb találmánya volt. A kezdetek Az eddig felfedezett legősibb cserépdarabok Japánból származnak, s eredetileg Kr.e. 10 000-10 500 körül készülhettek. A Kyushu szigetén, a Fukui-barlangban talált maradványok már egy’ kiforrott edénytípusról árulkodnak. Oldalaikra ujjal vagy’ körömmel mintákat nyomtak, illetve vonalakat karcoltak. Az ilyen cserépedények készítői már valószínűleg régi hagyományt követtek, s könynyen lehet, hogy’ Japán vagy’ Ázsia más részének földjében még ennél régebbi maradványok is rejtőznek. Hamarosan már Kínában és Indokínában is készültek fazekasáruk; máshol ez a tudás csak később jelent meg. Afrikában és a Közel-Keleten a Kr.e. VIII. évezredben Korai edény Kínából kezdtek dolgozni a fazekasok, Európában pedig még egy’ évezreddel ezután. Azt nem tudjuk, hogy a fazekasságot ezeken a területeken egy mástól függetlenül fedezték-e fel, vagy pedig Ázsiából fokozatosan terjedt nyaigatra - talán a tengerpartok mentén, a hajós kereskedők közvetítésével. Amerikában az első cserépedényeket a Kr.e. IV. évezredben készítették, minden bizonnyal a többi helytől független felfedezés eredményeként. Az első módszerek Többféle módja is van annak, hogy an lehet agyagból egészen kevés eszközzel edényeket készíteni. Az egy ik legegy'szerűbb megoldás az, ha fogunk egy7 agy'agdarabot, lyukat nyomunk a közepébe, majd az oldalait felhúzva már kész is az egy szerű fazék. Később kialakult a tekeréses technika, amikor agyagcsíkokból hengereket gyúrnak, majd ezeket körkörösen vagy csigavonalban egymás tetejére helyezik, s így’ készítik el az edény testét. Az edény’ alja lehet tömör agyagdarab vagy' ugyanezzel a módszerrel készített korong. A munkadarab oldalait az edény növekedése közben többször lesimították, így’ a csíkok összeforrtak. Ezzel eltüntették a csíkok közti illesztéseket, és sima, jól díszíthető felületet kaptak. A korai fazekasok a lapos tálakat gyakran valamiféle forma segítségével készítették el. Ez lehetett akár egy kődarab is, amelyre ráborították az agyagot, majd amikor félig megszáradt, addig kalapálták, amíg rá nem simult - nagyjából úgy, ahogy a kovácsok dolgoznak az üllőn a vassal. A kő helyett persze használhattak megfelelően kialakított formát is, például egy kosarat vagy’ egy’ már elkészített cserépedényt, amelyek segítségével pontosan a kívánt alakú edényeket készíthették. Bármelyik módszerrel alakították is ki az edény formáját, a következő lépés ugyanaz volt: valahogy meg kellett keményíteni az agy agot. Eleinte ez valószínűleg annyiból állt, hogy a megformázott agyagdarabot kitették a napra száradni, ami viszont azt jelentette, hogy a fazekasok az északabbra eső vidékeken csak nyáron dolgozhattak. A másik kezdetleges módszer az volt, hogy az agyagedényt betették a parázs közé, s így' égették keményre. Ezekkel a módszerekkel tehát az agyagformázástól az égetésig egészen kevés eszközre volt szükség az egy’szerű edények készítéséhez. Miután a módszerek ismertté váltak, bárki elkészíthette és kiégethette magának saját edényeit, azonban a fazekasság már nagy’on korán külön mesterséggé vált, amelyet gyakran a család vagy a törzs nőtagjai végeztek. A fazekasságban ügy esebbnek bizonyuló családoktól származhattak a későbbi fazekas-dinasztiák. A fazekaskorong A tekeréses módszerrel viszonylag egyszerű volt kialakítani egy edényt, ha sikerült a munkadarabot foly amatosan forgatni. A fazekasok elég hamar rájöttek, hogy ha edényeiket egy’ forgó lapon készítik el, azzal megkönnyítik saját munkájukat, és az így’ készült edény is szimmetrikusabb lesz. A korong megjelenése megkönnyítette a fazekasok munkáját, segítségével szinte bármilyen kerek edényt előállíthattak. A képen láthatóhoz hasonló kezdetleges fazekaskorongot a világ egyes részein még ma is használják. 132
