Gyertyánfy Péter - Perjés Sándor: A szoftver szerzői jogvédelméről - magyarul (Budapest, 1986)

II. dr. Gyertyánfy Péter: Munkaviszony és szerzői jog

A munkavállaló szerzői díjrészesedése mértékénél az Szjt. Vhr. 12. §. (1) bekezdése különbséget tesz aszerint, hogy a szoftver felhasználási szerződések kötése a munkáltató feladatkörébe tartozik-e. Ha igen, a díj mértéke az egyébként irányadó 10—30%-nál kisebb is lehet. (Az alap, mint láttuk, a szoftver termékre vonatkozó árbevétel.) Mikor tartozik a szoftver felhasználási szerződések kötése egy munkáltató feladat­körébe? Akkor, ha a gazdálkodó szervezetet ilyen termékek, alkotások előállítására, forgalmazására, értékesítésére hozták létre. Az eligazítást az alapító jogszabály vagy intézkedés, illetve az alapszerződés szövegében kell keresni, esetenként irányadó a Szervezeti és Működési Szabályzat is. Az eddigi bírói gyakorlat szerint e rendelkezések szövegét értelemszerűen, a változott körülményeknek megfelelően kell alkalmazni: a Legfelsőbb Bíróság egy eredetileg mérőműszerek gyártására alapított gazdálkodó szervezetnél a feladatkörbe esőnek tekintette a műszereket irányító, azokkal együtt értékesített szoftverek terjesztését, eladását is.1 A munkavállalói szerzői díj konkrét mértékének meghatározása az említett 10—30% között vagy — a másik esetünkben — az alatt, a munkáltató feladata. Ennek módjára, szempontjaira a munkavállalói szoftver szerzői szabályzatnál alább kitérünk. Itt csak annyit, hogy a Legfelsőbb Bíróság leszögezte: számottevő munkáltatói ráfordítás hiányában a munkavállaló szerzői díj részesedése akkor is lehet 10 százaléknál több, ha a felhasználási szerződés megkötése a munkáltató feladatkörébe tartozik.2 A feladatkör és a jelentősebb ráfordítás megléte a 10% alá csökkentés lehetőségének tehát együttes feltétele. (Szjt. Vhr. 12. §. (1) bekezdésének harmadik mondata.) 11. A munkavállalói szerzői díj mértéke 12. A díj megosztása több szerző között A szoftver a munkaviszonyban is többnyire kollektív alkotás eredménye, tehát a 10—30%-os (vagy az alatti) szerzői díjrészesedés is több szerző között oszlik meg. Kérdés, hogy milyen arányban? Amennyiben a munkaadó több munkavállalóját együttesen bízta meg az egész szoftver, annak minden fázisa elkészítésével, úgy azok szerzőtársaknak minősülnek és a díjrészesedés őket — hacsak a szerzők egymás között másképpen nem állapodtak meg - fejenként egyenlő arányban illeti meg. Abban az ugyancsak gyakori esetben viszont, amikor a szoftver alkotás egy-egy fázisának (rendszeranalízis, rendszerterv, diagram stb.) elvégzésére más-más személyek, illetve csoportok kapnak megbízást, e személyek illetve csoportok között a részesedés arányát — hacsak az egyes fázisok elkészítői egymás között másképpen nem állapodtak meg - a munkáltató állapíthatja meg. Ennek alapja a munkaadó feladatkijelölő, irányító, ellenőrző pozíciója. 1 Pf. IV. 20417/1982., Legf. Bír. Pf. III. 20197/1985. sz. ítéletek. 2 Legf. Bír. Pf. III. 20197/1985. sz. ítélet. 38 I

Next

/
Thumbnails
Contents