Gyertyánfy Péter - Perjés Sándor: A szoftver szerzői jogvédelméről - magyarul (Budapest, 1986)
I. Perjés Sándor: A szoftver szerzői jogvédelmének gyakorlati kérdései: javaslatok a megoldásukra
amelyek gyakorlatilag minden műtípusra vonatkozólag egyaránt érvényesek. Az, hogy emellett egyes, már hagyományossá vált műtípusokra nevesített szerződéseket is megállapít a Szjt., azt jelenti, hogy bizonyos, lényegbe vágó szakmai eltéréseket az általános kereteken belül jellegüknek megfelelően lehet és kell rendezni. Ez a körülmény is aláhúzza, hogy megérleli az idő a nevesített szoftverszerződés létrehozatalát és ezért kell e munka során arra törekednünk, hogy a már meglévő jogszabályi kereteket a számítástechnika-alkalmazás sajátos szakmai tartalmával töltsük ki. Számolva tehát azzal, hogy ezen jogszabályokat nem eléggé ismerik, nem érezzük feleslegesnek, ha itt röviden ismertetjük a Szjt. már említett V. fejezetének főbb szabályait. A Szjt. 28. §-a. kimondja, hogy a szerző, vagy jogutódja a mű felhasználására vonatkozó szerződést csak az erre hivatott szervezettel vagy szervezet útján kötheti meg, ha erre nézve a jogszabály rendelkezik. Ehhez csatlakozik a Vhr. 20. § (1) bekezdése, amely szerint magyar szerző vagy magyar felhasználó külföldivel a szerződését általában csak a Szerzői Jogvédő Hivatal útján kötheti meg. Vannak azonban az egyes műtípusokra nézve kivételes rendelkezések. Ilyen a Vhr. 20. § (2) bekezdésének negyedik francia bekezdése, amelynek értelmében szoftver értékesítése esetén felhasználói szerződést külföldivel csak az erre jogosult külkereskedelmi vállalat vagy külkereskedelmi joggal felruházott gazdálkodó szervezet útján köthető meg. Ez azt jelenti, hogy a számítógépi programokra külföldivel a Szerzői Jogvédő Hivatalon kívül a szoftverre, hardverre külkereskedelmi joggal rendelkező egyéb gazdálkodó szervezetek útján is köthető szerződés. A Szjt. 26. § (1) bekezdése biztosítja a felek szerződéses szabadságát a törvényben megszabott korlátok között. Ugyanennek a §-nak (2) bekezdése szerint a szerző hátrányára a szerzők érdekvédelmét szolgáló törvényi előírástól szerződésileg nem lehet eltérni és az ilyen kikötést a törvény semmisnek nyilvánítja. A Szjt. 27. §. írásbeliséget rendel el ezekre a szerződésekre, amennyiben jogszabály eltérően nem rendelkezik. A Szjt. 28. §. (1) bekezdése az, amelyre már korábban is felhívtuk a figyelmet és itt újra lerögzíthetjük, hogy a felhasználó — ha a jogszabály másképp nem rendelkezik — kizárólagos felhasználási jogot csak akkor szerez, ha ezt szerződésben kifejezetten kikötötték. Ugyanezen §. (2) bekezdése kimondja, hogy a felhasználó csak a szerző beleegyezésével ruházhatja át jogait. A jogszabály nem kellő mértékű ismeretére utal az, hogy bár a törvény teljesen világosan és egyértelműen fogalmaz, a felhasználási jog kizárólagossága számtalan vita forrása. Minthogy a szoftver esetében nincs ilyen „másképp rendelkező” jogszabály, ha a felek e kérdésekről a szerződésben nem szólnak, a jogszerző („vevő”, megbízó stb.) fél nem szerez kizárólagos jogot, s felhasználási jogát nem adhatja tovább. A szerző (a megbízott vállalat) a szoftvert újra, másnak is értékesítheti. Ezen szakaszhoz csatlakozik a Vhr. 22. §-a, amelyben a felhasználó jogainak az utódjára való átszállásról intézkedik. Ugyancsak a Szjt. 28. §-ának (3) bekezdése tartalmazza azt az alapvetően fontos 26
