Vass Balázs: Repülőgép- és helikoptertípusok (Budapest, 1968)

Repülőgéptechnika

rövid és könnyen behúzható a szárnyba. Alsószárnyú repülőgépek leszállás közbeni sérülése esetén a fedélzetén tartózkodó utasok és a személyzet nagyobb biztonságban van, mert legtöbb esetben csak a gép szárnya törik össze és a törzs viszonylag épségben marad. A gép felborulásának vagy átvágódásának is kicsi a valószínűsége, mert a súlypont közel van a földhöz. A szárnyra épített motorok kis magasságban vannak, így felépítésük, üzemben tartásuk, ellenőrzésük egyszerűbb.

Az alsószárnyú utasszállító gépekből a kilátás viszonylag rossz. Leszálláskor a gépet gondosan kell „letenni”, nehogy valamelyik szárnyvég beleütközzön a földbe. Ennek ellenére az utasszállító repülőgépek többsége alsószárnyú megoldással készül a biztonság érdekében. Az elrendezés hátránya viszont pl. az a járulékos ellenállás, amely a szárny és törzs csatlakozásánál keletkezik. A járulékos ellenállás

annál kisebb, minél nagyobb szögben csatlakozik a szárny a törzshöz. Ezt úgy érik el, hogy „tört" szárnyakat alkalmaznak. A „tört” szárnyú megoldásnak is több változatát ismerjük aszerint, hogy alsó-, közép- vagy felsőszárnyú repülőgépről van szó.

Középszárnyú elrendezés esetén a szárny közel a törzs középmagasságában van elhelyezve. Ezt a megoldást leggyakrabban a többmotoros bombázó repülőgépeken alkalmazzák. A középszárnyú gépeken legkisebb a szárny-törzs csatlakozásánál fellépő járulékos ellenállás. Az ilyen megoldás tehát különösen nagy sebességű gépek esetén előnyös. A szárnyra épített motorgondolákba a futóművek is behúzhatok. Ha nagy sebességű, vékony szárnyú repülőgépeknél alkalmazzák a középszárnyú megoldást, akkor a futóműveket általában a törzsben kiképzett aknába húzzák be. Hátránya e szárnyelrendezésnek, hogy nem jó a kilátás a

4. ábra. Felső, ,,tört”-szárnyú repülőgép