Gáll Imre: Régi magyar hidak (Budapest, 1970)
Régi hidak problematikája - Fahidak
,,Szolnoki és T. Füredi Nagy álló hidaknak a jég által lett elsodrása jelentetik.. . ” Mindannyiszor sok munkát és tetemes költséget emésztett fel a híd helyreállítása. A híd még a Tisza szabályozása után is sok gondot okozott fenntartójának. A szolnoki Tisza-híd fahíd ként 1911 júniusáig állott fenn. Ebben az esztendőben épült meg a Dr. Mihailich Győző által tervezett Gerber-tartós acélhíd, amely alig nyolcévi fennállás után 1919-ben robbantás áldozata lett. A hidat 1920-ban helyreállították, majd ez után 1945-ben ismét felrobbantották. Tokajnál volt a másik ugyancsak igen régi tiszai átkelőhely, ahol a török megszállás megszűnte után ugyancsak hamarosan helyreállították a kapcsolatot a két part között. A XVIII. század végén fennálló hídról Böhm Ferenc igen pontos helyszínrajza alapján alkothatunk fogalmat. Eszerint a hídnak két hatalmas — kb. 12 m szélességű — mederpillére volt, amelyeken, valamint több parti pilléren a híd szerkezete nyugodott. Szélessége 4 öl, teljes hossza 90 öl lehetett. Ezt a hidat a XIX. század elején újítani kellett, erre több javaslat érkezett az Építésügyi Főigazgatósághoz. Az egyik ilyen javaslatot Freyhoffer mérnök, a kassai Építésügyi Igazgatóság vezetője terjesztette elő alternatívaként két megoldással, mégpedig vagy egészen kőből, vagy kőlábakon fahídként. A javaslatban foglalt hidak kiképzése nem ismeretes, csupán keletkezése: 1805. szeptember 26, amit az Építésügyi Főigazgatóság 1805. október 11-én 894. sz. alatt iktatott. Tokajon a fahidat 1896. november 19-én rácsos merevítőtartós függőhíd váltotta fel, amelyet 1919-ben felrobbantottak. A XVIII. század folyamán a szolnoki és tokaji hidakon kívül még Tiszatarjánnál és Zentánál tudunk fahíd létezéséről. A tiszatarjáni híd terve, költségelőirányzata, valamint a híd pontos helyét feltüntető helyszínrajz az Országos Levéltárban található. Ez a híd tekinthető a későbbi polgári Tiszahíd ősének. Kevesek előtt ismert annak a Tiszahídnak az építése és fennállása, mely a Tiszát Titelnél hat nyílással hidalta át. Erről a hídról az 1820. augusztus 23-án német nyelven kiadott Ingenieur Directiv (Mérnöki munkákra vonatkozó hivatalos utasítás) a következőket írja: ,,A 12. tábla a Tiszán Titelnél egykor álló feszítő mű vés hidat ábrázolja. (Az Ingenieur Directiv 12. mellékletét a 11. ábra szemlélteti.) Az 1788—89. évi török háború elején ugyanis II. József őfelsége legmagasabb parancsára Titel közelében a Tiszán hidat vertek, a nehéz tüzérség és a hadsereg utánpótlás kocsijai részére.” A hidat a 12. táblán bemutatott terv és keresztmetszet szerint felépítették és az tökéletesen megfelelt rendeltetésének, míg csak szomorú sorsa be nem teljesedett, nevezetesen az osztrák seregek visszavonuláskor maguk égették fel. Az ácsmesterség minden ismerőjének kedvére fog szolgálni, ha a hidat ehelyütt leírjuk és ezzel megóvjuk attól, hogy feledésbe menjen, annál is inkább, mert a faszerkezetek tankönyveinek legnagyobb része inkább elvi, mint sem a valóságban felépült nagynyílású hidak terveit ismerteti. Ez a híd a Tiszát 6 nyílással ívelte át, amelyek mindég yike a jármok közepétől közepéig számítva 16 öl (30,34 m) fesztávolságú, tehát összesen 96 öl hosszú volt (182 m). Az egyes nyílások közepén álló függesztőoszlopoknak (1. ábra) nem volt kereszttartója, azok tehát csak az ív és a felső merevítőrudak összekötésére szolgáltak. Ezért ez az építésmód tiszta feszítőműnek tekinthető. Az első kép az egyik parti nyílást és a következő nyílás felét ábrázolja. A 90 láb (28,44 m) széles a c b ív d c magassága 10 láb, (3,16 m), vagyis az a b nyílás 1 /9 része. Könnyű felismerni, hogy ez az ív azzal nyer sokat teherbírásában, hogy záradékát az f h és g h fogazott gerendák által tartott c h függesztőoszlop tartja, ugyanakkor nem kell az útpályát emelni. A fogazott darabokat úgy illesztik az ívben egymás alá vagy fölé, hogy egyik átfedje vagy kiegyenesítse a másik törését. Pl. az i-nél levő törést a felső gerendák, amelyek közül h g a hosszabbik és az alsó I m feszítőgerendák 3 33
