Gáll Imre: Régi magyar hidak (Budapest, 1970)
Hídleírások - Zala megye
a Főigazgatóság iratanyaga megsemmisült, s bár a Helytartótanács az iratot „párban” leküldte Zala vármegyének, a közgyűlési jegyzőkönyv nem említi a tartalmát, s az irat nincs a közgyűlési iratok közt. Megemlíti azonban a jegyzőkönyv, hogy az építési Főigazgatóság nyomós észrevételeket közölt, új tervet készített és küldött, s új költségvetést, valamint anyagár és munkabérjegyzéket kívánt. A közgyűlés ennek alapján a járási főszolgabírót és Bajomi István földmérőt utasította a kívánt pótlások elkészítésére. Hogy ezek után hogyan történt, hogy hozzáfogtak a kőhíd építéséhez, megmagyarázható azzal, hogy végeredményben a közgyűlésnek két érvényes határozata volt, egyikkel a fahidat, másikkal a kőhidat rendelte el felépíteni. Tény, hogy a kőhídhoz szükséges faragott kő anyag beszerzésére 1842-ben intézkedtek anélkül, hogy erre a vármegye közgyűlése újabb utasítást adott volna. A június 20-i kisgyűlésen került szóba ez a kérdés, és a járási főszolgabíró felhívást kapott, hogy a kőfaragóval egyezkedjék, mert túl sokat kér a munkáért. A felhívásra Semsey Adám alszolgabíró terjesztette elő a jelentést, amely szerint a keszthelyi kőfaragómester 729 forint 50 krajcárral többet kért az előirányzatnál. A közgyűlés a jelentés nyomán utasította Hertelendy Imre főszolgabírót és Csepely József mérnököt, hogy más mesteremberekkel lépjenek érintkezésbe, hogy a hidat a Helytartótanács áital megállapított költséggel lehessen felépíteni. A megbízottaknak, úgy látszik, nehézdolguklehetett, mert senki sem akadt, aki a Helytartótanács által jóváhagyott egységárakon a munkát elvállalta volna. így azután — s ez valószínűleg Csepely ötlete volt — azt a javaslatot terjesztették a közgyűlés elé, hogy a „hídfőknél a földbe beeső két sor, a többi oszlopoknál egy-egy sor faragott kövek kőműves által más kővel és nem faragott kövekkel is kipótolható volna, és ezáltal a híd erőssége legkevesebb kárt sem szenvedne. . .”, mire a közgyűlés elhatározta a hídnak ily módon való építését és a kőfaragó bére fejében 2100 pengőforintot rendelt kifizetni. Az 1844. elejéig azonban még a konkrét hídépítésről nincs szó, csak a szükséges anyagokat szerezték be és a faragott követ gyártották előre. A munka beindítására Tolnay Károly főszolgabíró 1844. június 14-i jelentése adja az indítékot. Ebben a jelentésben a főszolgabíró öt pontba foglalta össze javaslatait. Hivatkozik Zala vármegye közgyűlésének 1826. május 29-én hozott 1157. sz. végzésére, amelyben a zalalövői híd építéséhez a megye fogházában őrzött rabokat rendelte ki, hogy ezzel a községekre kirovandó közmunkakötelezettség mértékét csökkentse. Javasolta tehát a zalaszentgróti híd építésekor is a rabmunka igénybevételét, s ennek érdekében: 1. Az uradalmi fogházban 10, a városházi épületben 10 és Novák Ferenc megyei jegyző házában 10 rab elhelyezését. 2. Tizenkét őrszolga kirendelését, ebből hat a várbeli hajdúk közül, hat pedig a járásokbéli foglárokból kerülne ki. 3. A rabok napi 2 font kenyeret és némi bort, valamint főttételt kapnának, utóbbit alkalmas személyre javasolta bízni. 4. Laskóy László volt esküdtet híd biztossá javasolta kinevezni. 5. Szabad kezet kért a rabok átszállításának lebonyolítása tekintetében aszerint, amint a munka megkívánja, a mérnökkel egyetértésben. A közgyűlés lényegében elfogadta az előterjesztést és annak alapján a hídépítés megkezdését elrendelte. Csak 20 rab kirendeléséhez járult hozzá, mert „Szent Gróth Mezővárosban biztos börtön csak 20 raboknak adattathatik. . . ” Laskóy László tisztes eküdt úr részére 30 krajcárt állapított meg napibérnek. A rabok minden második napon fél itce bort kaptak a rendes kenyéren és főttételen kívül. A hajdúk és foglárok a rendes fizetésükön felül napi fél font húst és egy meszely bort kaptak. Minderről a főszolgabíró majd annakidején számadásokat köteles bemutatni. 237
