Gáll Imre: Régi magyar hidak (Budapest, 1970)

Hídleírások - Veszprém megye

kező közgyűlésen tegyenek jelentést. E felhívás nyo­mán 1793. december 10-én a közgyűlés úgy határozott, hogy a „Diszeli, Tapoltzai, és Rendeki Kőhidaknak csinyálásáért Sümeghi kőmíves mester Schracz Károly­­nak 459 forintok a házi Kaszábul kifüzettetni rendel­tetnek.” Fenti adatokból egyértelműen kiviláglik, hogy a di­szeli hidat Schracz Károly sümegi kőmívesmester az 1791—93. években építette. A következő évben a számvevői hivatal javaslatára az 1794. december 15-i közgyűlés elrendelte négy híd, köztük a diszeli kőhíd számadásainak a jövő törvény­széken való megvizsgálását. Ez a határozat már sejteti, hogy a diszeli kőhíd számadásai körül valami nincs rendben. S valóban, a hídépítésnek sajnálatos utózöngéje tá­madt 1812-ben abból kifolyólag, hogy Eősi Imre ko­­misszárius — aki a mai útmesteréhez hasonló munka­kört töltött be — a diszeli kőhíd építésére felvett 200 forint előlegről nem számolt el, vagy nem meg­felelő módon számolt el. Az erre vonatkozó iratokat érdemes átnézni abból a szempontból, hogy a számve­vők milyen könyörtelenül megkövetelték az intézkedő alkalmazottaktól a bizonylatokat minden elszámolás­kor, akár módja volt az illetőnek azt beszerezni, akár nem. De jó példa ez az iratköteg arra is, hogy a köz­­igazgatás keretében működő megyei bíráskodásnak húsz esztendőre volt szüksége ahhoz, hogy egy arány­lag jelentéktelen előleg elszámolása ügyére végre pon­tot tegyen. A felelősségre vont Eősi Imre előadta, hogy a felvett 200 forintból 188 ft és 11/12 krajcár kifizetését nyugták­kal és egyéb írásokkal igazolja, ebből az összegből anyagokat és szerszámokat vásárolt. Visszajárt 11 forint 34 és 1 /12 krajcár, amit a főszolgabírónak (Oszterhuber Ferencnek) visszaadott .A vásárolt szerszámokat a híd­építés befejezése után másik kőhíd építkezéséhez vi­tette át, további sorsáról azonban már nem adhat számot, mert beteg lett s a munkát másik komisszárus vette át. Nagyon érdekesek Eősi Imre iratához csatolt nyug­ták és egyéb bizonylatok. Ezek legtöbbje 1808-as kelte­zésű, tehát tizenöt évvel a hídépítés befejezése után íródott. Van olyan írás, amelyen a már elhunyt fél helyett annak özvegye és szomszédjai igazolják, hogy a diszeli hídépítés kapcsán neki járó összeget részére Eősi Imre tizenöt, illetve tizenhét évvel annak előtte hiánytalanul kifizette. Az 1812. május 12-én tartott törvényszéken „Oszter­­hueber Imre 2-ik all jegyző” Eősi Imrét elmarasztalta egyfelől a 11 forint 43 és 1/12 krajcárral, mert nem tudta bizonyítani a maradékösszeg visszafizetését, el­marasztalta továbbá a vásárolt szerszámok árával is, amit értékcsökkenéssel újraértékelve 78 forint 31 és 1/2 krajcárban állapított meg. Arra nincs adat, hogy a komisszárus megfizette-e ezt az összeget, de bizonyára így történt, miután több feljegyzés nincs a közgyűlési jegyzőkönyvekben a diszeli hídról. Az utaknak és hidaknak 1832. októberében elrendelt összeírását Zala vármegye nem hajtotta végre. Annál érdekesebb, hogy a diszeli híd mégis benne van a jegy­zékben, mégpedig Veszprém vármegye hidjai között. Veszprém vármegye a jegyzéket igen nagy gonddal és részletességgel készítette el, s abban a hidak helye annál könnyebben azonosítható, mert a szelvényezés is fel van tüntetve. A diszeli hídról az alábbiakat olvas­hatjuk: „ Nagyobb kőhíd+ kapotsi folyó, utca és Stáczió, Díszei, 22 055.” Utóbbi a Veszprémtől mért távolság ölekben. (A jelenlegi szelvényezés szerint a híd a 43 +050 szelvényben áll.) A híd a műemlékjegyzékbe M. J. jelzéssel fel van véve. Az irodalomban közölt leírása (kőhíd, két ívvel) azonban helyesbítésre szorul, mert a híd ötnyílású. Gic A Kisbérről Pápára vezető 812. sz. főközlekedési út keresztülhalad Gic községen s annak nyugati részén, a beépített terület határán kettős kanyarulatot ír le, 207

Next

/
Thumbnails
Contents