Gáll Imre: Régi magyar hidak (Budapest, 1970)
Hídleírások - Hajdú-Bihar megye
és foganatosításával a városi tanács megbízatik. Miről a városi tanács végzésileg értesíttetik.” A városi tanács április 30-án tárgyalta a közgyűlés határozatát és úgy döntött, hogy a híd javításának munkálatait árlejtés útján fogja kiadni. Az árlejtést valóban meg is hirdették, s arra két ajánlat érkezett, mint azt a június 11-i tanácsülésen előadták. „Vállalkozókul ajánlkoztak Takács Imre 1119 frt-ért, Czebe János 64 frt-al kevesebbért, előbbi a fizetésre feltételeket nem köt ki, utóbbi azonban előleget és időközi fizetést kér...” A múlt század végén még nem alakultak ki az árlejtéseknek azok a szigorú szabályai, amelyek megtiltották pótajánlatok benyújtását. így történt, hogy tanácsülés napján, feltehetően az ülés tartama alatt, Takács Imre pótajánlatokat tett, s ahogy a jegyzőkönyv írja: „Utólag Ferencz — a fizetésrőli említés nélkül — ajánlatot tett 100 frt-tal.” A tanács végzése „Takács Ferenc ajánlata elfogadtatván az írások kiadatnak jelentő küldöttségnek azzal, hogy a híd javítását nevezett vállalkozóajánlata alapján eszközölje, tekintve főképpen a munka gyors bevégzésére.” A Takács Imre és Takács Ferenc közötti névcsere a jegyzőkönyvvezető tévedésének látszik, amit indokol az, hogy a városnak volt egy Takács Imre nevű tanácstagja. Lehetséges az is, hogy valóban Takács Imre adta át, illetve jelentette be az újabb és újabb ajánlatokat Takács Ferenc nevében. Lényeg a dologban, hogy a munka végrehajtója végül is Takács Ferenc lett, a vállalati összeg pedig 1006 forint. Három hónap múlva, a július 23-i tanácsülésen „Jelentetett, hogy a Kadarcs-híd készen van. A munka megnézésére s ha szerződés szerinti átvételére tiszti ügyész, városgazda, számvevő és mérnök megbízatnak, jelentősök beváratván.” A hidat az Építésügyi Minisztérium 1961-ben műemlék jellegűvé nyilvánította, majd 1962-ben a műemlék jegyzékből törölte s ezzel elbontásához hozzájárult. A híd utódaként korszerű vasbetonhidat építettek és az öreg Kadarcs-hidat 1967-ben elbontották. Hortobágy Magyarországnak a török uralomból való fokozatos felszabadítása után az ország egyik legjelentősebb útvonala a Pestet Debrecennel összekötő országút volt. Ennek az útnak két változata szelte át az Alföldet, az egyik Tiszafüred, a másik Szolnok irányában. A Tiszafüred felé vezető változat Pesttől kiindulva Gödöllőn, Hatvanon, Jászárokszálláson, Poroszlón át vezetett Tiszafüredre, ahonnan a mai 33. sz. főközlekedési út vonalát követte Debrecenig. A Szolnok irányában vezető változatnak Pesttől kiindulva két ága volt. Az egyik Cegléden keresztül vezetett, nagyjában a mai 4. sz. főközlekedési út nyomvonalán, a másik Maglódon és Gyömrőn át, Gombától északra, Bicskén át a Tápió völgyében Zagyvarékásra és onnan Szolnokra. Ez az út ma nagy részben kiépítetlen földút, egyes szakaszai makadámutak. Szolnokon túl ez az út lényegében továbbra is a mai 4. sz. főközlekedési út vonalát követte, azonban Karcagtól Hajdúszoboszlóig terjedő szakasza nem Püspökladányon, hanem Nádudvaron át vezetett. Ez az út Fegyvernek után elágazott, másik ága Kunhegyesen, Kunmadarason, Nagyivánon át Pusztakócs felé vezetett és a Tiszafüred—Debrecen útba csatlakozott. Szolnokról mindkét ágon el lehetett érni Debrecent. A fentemlített útvonal-változatok mindegyike átszelte a Tisza árterületét. Tudjuk, hogy ez az árterület a Tisza szabályozása előtt magában foglalta a Tiszamentének kb. 100 km széles sávját, így az egész hortobágyi lapost. A tavaszi nagyvizek idején ezekre a széles árterületekre óriási víztömegek ömlöttek ki, amelyek a Tisza vízállásának csökkenésekor részben a Tisza medrébe folytak vissza, részben pedig más, ugyancsak mélyebb fekvésű területek felé vonultak tovább, amelyek már a Berettyó és a Hortobágy folyók, tehát a Kőrösök alsó folyásának vízgyűjtőterületére estek. A Tisza magas vízállása tehát ezáltal a Berettyó és Hortobágy folyók, valamint a Kőrösök alsó folyásának vízmennyiségét szaporította. 110
