Héjjné Détári Angéla: Régi magyar ékszerek. 2. módosított bővített kiadás (Budapest, 1976)

8

i. Pecsétgyűrű

2. Pecsétgyűrű

Előfordulnak vésett köriratok, valamint már meglehetősen korán ékkövek, egyszerű foglalatban. Királyi, főpapi sírokból topáz-, gránát-, zafírfejű gyűrűk kerültek napfényre. — A házasságkötésnél már a középkorban is szerepelt a gyűrű, de csak egy darab. Az akkori szokás szerint a pap megáldotta a házasulandókat, a menyasszonyt átadatta szüleivel a vőlegénynek, s miután a gyűrűt is megáldotta, a vőlegény menyasszonya ujjára húzta.

A XIII. század folyamán az ország lakosságának többsége még őrizte keleties viseletét: a hosszú ruhát és köntöst. Az uralkodó osztályok tagjai azonban nagyrészt a nemzetközi divathoz alkalmazkodtak, s rövid tunikát, körgallérszerű köpenyt hordtak. Mindkét öltözeten díszes övét és mellcsatot viseltek (6., 8. kép). Az 1241-es tatárdúláskor felperzselt és sok helyen elnéptelenedett országba betelepített kunok hatása rövidesen oly nagy volt a magyar életmódra és viseletre, hogy nemcsak a nép körében, de a királyi udvarban is határozott kun elemek — keleties jelleg — kerültek ismét előtérbe a század végéig, különösen IV. (Kun) László (1272—1290) uralkodása alatt.

Egykorú külföldi krónika leírása szerint például Béla királyfi menyegzőjén, 1264-ben, sok száz magyar jelent meg hermelinnel díszített skarlátba öltözve; szakállukba gyöngyöket, drágaköveket fontak, és hajuk, üstökük csak úgy fénylett a boglároktól. A XIII. század végéről származó, Kígyóspusztán talált övcsat és a hozzá tartozó négy gomb — a leletkörülmények szerint — kun kapitány vagy ispán sírjából került elő (10. kép). Az aranyból készült, fekete niellódíszes