Rúzsás Lajos: A pécsi Zsolnay-gyár története (Budapest, 1954)
II. A pécsi Zsolnay-gyár a magyarországi kapitalizmus szabadversenyen alapuló szakaszában és az imperializmusba való átmenet idején. 1852-1900
• A kapitalizmusban a piacokon anarchia uralkodik. Az egymással versenyben álló gyárosoknak nem volt pontos fogalmuk arról, hogy egyazon iparágban mennyi árut termelnek, arról meg még kevésbbé, hogy mennyi árut vesz fel a piac. Ha ennek felvevőképességén túl termeltek, az áru a nyakukon maradt, a fellépő túltermelési válság ennek a felvevő képességnek a figyelembe vételére kényszerítette őket, és szabályozta termelésüket. Régebben a némi kiindulási alapot nyújtó statisztikák sem álltak rendelkezésre, mert nem volt kötelező statisztikai adatszolgáltatás. A kapitalista intuíciójára támaszkodott a piaci szükségletek meglátásában. Ezen az alapon fejlesztette gyárát, és jelent meg a piacon. Meg kell vizsgálnunk, hogyan ítélte meg Zsolnay Vilmos a piacot, hogyan alkalmazkodott ahhoz és hogyan helyezte el gyártmányait. A kapitalizmus megindította a városok nagyarányú, rohamos fejlődését. Budapesten 1889 és 1900 közt nagymérvű építkezések folytak. A városokban tervszerűtlenül nőttek a kapitalista vállalkozók kezdeményezéséből a nagy bérházak tömbjei. Az új utcákhoz útburkoló téglák, csatornázási csövek, az új házakhoz padló és falburkoló lemezek, a gyárak kazánjaihoz chamotte-téglák, savtartályok kellettek. A forgalom megnövekedése, a telefon és távíró kiépülése keresetté tette a porcelánszigetelőket. A háztartásokban elterjedt a keménycserét) edény, majd a porcelánedény használata. A fejlődő lakáskultúra — a vagyoni alaphoz, társadalmi osztályhoz mérten — keresletet támasztott a kerámiai díszműáruk iránt. Zsolnav Vilmos jól becsülte fel a helyzetet, amikor gyárát úgy fejlesztette, hogy minden irányú keresletet kielégítő árukat igyekezett a piacra vinni. A piaci boldogulásnál azonban számolnia kellett a versenynyel. Nem a hazai áruk versenye jelentett számára kemény küzdelmet, hanem az osztrák és a cseh kerámiai iparé. A meginduló magyar gyáripart nem oltalmazta a közös vámterület következtében Ausztriával szemben semmiféle védvám. Ausztria, de különösen Csehország kerámiai ipara kitűnő nyersanyaggal rendelkezett, már a 19. század folyamán nagyra nőtt, és így elsöprő fölénnyel uralkodott a magyar piacon. Az osztrák és a cseh ipar e fölénye a 70-es években a magyar ipar jövőjét illetőleg pesszimizmussal töltötte el nemcsak a gyárosokat, hanem még olyan közgazdákat is, mint a Budapesti Kereskedelem és Iparkamara szakemberei: „A napról napra növekvő behozatal HARC A BELFÖLDI ÉS KÜLFÖLDI PIACÉRT 77
