Rúzsás Lajos: A pécsi Zsolnay-gyár története (Budapest, 1954)

IV. A Zsolnay-gyár az imperializmus korának az I. és II. világháború közti szakaszán a felszabadulásig. 1921-1944

chamotte-malom, a kályha-, a csőgyár szak- és betanított mun­kásai, valamint a férfi segédmunkások egy része alkotta. Leggyöngébben kerestek a betanított munkásnők (sajtolónő, öntőnő stb.) és a segédmunkásnők, akik 1929-ben a munkásállo­mány 30%-át tették ki. Bér szempontjából ők alkották a har­madik, az utolsó csopprtot. -A rövidlélekzetű javulás után jött az 1929-től 1933-ig tartó szörnyű válság. 1930-ban a munkáslétszám 246 főre esett le. Egyik évről a másikra a gyár 186 dolgozója, azaz a munkásállomány 43%-a vesztette el kenyerét. A munkabérek csökkenése 50,57 %-ot tett ki. A megtartandónak minősített és el nem bocsátott dolgozó­kat sem tudta azonban tartani a gyár. Később más címen bocsá­tottak el belőlük. Bründl János edényfestőt például 1929 augusz­tusában munkahiány miatt „ideiglenesen szabadságolták”. így járt Helmli Károly malommunkás is. Ha a férj valahol munká­hoz jutott, elküldték a feleségét a gyárból, hogy egy másik csa­ládfő jusson keresethez.35 A baj leküzdésére a gyártulajdonosok ekkor újra alkalmaz­ták azon további eszközöket, amelyeket 1924—25-ben, és ame­lyekkel a kapitalisták mindig minden válságot a munkás bőrére igyekeztek megoldani. A létszámcsökkentés után redukálták a heti munkaidőt. A Zsolnay-gyár 1931-ben heti 5, 1932-ben heti 4 napon át volt csak üzemben. 1933-ban egyes műhelyekben hetenként még min­dig csak 5 napon át dolgoztak. A Zsolnay-gyárban az első világháború idején kényszerűség­ből alkalmaztak a bevonult férfimunkások helyett női munká­sokat. A válság idején azonban egyenesen azért bocsátották el a munkásokat, hogy helyettük a kapitalizmusban a férfiaknál mindig rosszabbul fizetett munkásnőket állítsanak munkába. A női munkások aránya az üzemben az összlétszámhoz vi­szonyítva a válság következtében a következőkép módosult: 1929-ben 30% 1931- ben 38 „ 1932- ben 38 „ 1933- ban 48 „ 1934- ben 49 „ 1935- ben 52 „ 35 M. K. 528., 504. sz.; 825.; 738. sz. 222

Next

/
Thumbnails
Contents