Rúzsás Lajos: A pécsi Zsolnay-gyár története (Budapest, 1954)
III. A pécsi Zsolnay-gyár az imperializmus korában. 1900-1921
A Zsolnay-gyár a belső piacon — a porcelán árukat kivéve — az agyagipar minden gyártmányában sikerrel mérkőzött az osztrák és cseh agyagiparral. A chamotte- és keramit-téglától a fajansz burkoló-lapokig, a kőagyag csatornázási csövektől a porcelán-fajansz díszárukig és porcelánszigetelőkig minden cikkben lépésről-lépésre tért nyert ezekkel a régi, nagy versenytársakkal szemben. A verseny során legyőzte és megkaparintotta a budapesti Fischer-féle keménycserép edénygyárat, és a sárospataki agyagipari vállalatot. Ezeket, mint részvénytársaságokat, saját piaci terveinek a szolgálatába állította. így működött közre Zsolnay Miklós abban a folyamatban, amely az imperializmusra jellemzően, az ipari tőke koncentrációja, a monopóliumok kialakulása felé tartott. b) Tőkéjével behatolt más pécsi iparvállalatokba (Höfler Bőrgyár r.t., Mezőgazdasági Sör- és Malátagyár r.t. Pécsi Villamosvasút r.t. stb.), majd a pécsi bankokba (Pécsi Takarékpénztár r.t., Pécsi Kereskedelmi és Iparbank r.t. stb.). Erre az időszakra esik Pécsett és a hozzátartozó déldunántúli piacon az imperializmus korára jellemző ipari és banktőke összeolvadása, a finánctőke kialakulása. Ebben a folyamatban Zsolnay Miklós jelentős szerepet játszott. c) Az osztrák-magyar finánctőke volt a rugója a Monarchia balkáni imperialista hódító politikájának, amely az új piacon nagy hasznot remélt elérni. Zsolnay Miklós is megkísérelte, hogy belekapcsolódjék a Balkán kiaknázásába. A monopólkapitalizmusnak tehát több bélyege is fellelhető a Zsolnay-gyár életében. 5. A családi tőke 1895-ben 1 408 000 K-t tett ki. Ez az összeg 1914-re 7 485 000 K-ra nőtt fel. A tőkének ez a nagy felhalmozódása már nem kizárólag a Zsolnay-gyárakból eredt. Jelentősen közreműködtek benne Zsolnay Miklós kezében lévő részvénykötegek. A vállalkozó profitja hatalmasan megnövekedett. Ennek érdekében megnövekedett önzése és kíméletlensége is. Az elnyomorodás ellen küzdő munkásaival szemben a tőkés egyre élesebb fegyverekhez nyúlt. Bevezette a munkásmozgalomban résztvevő dolgozók nyilvántartását. Nem riadt vissza az elbocsátástól, sőt sztrájk esetén, mint 1906-ban, tömeges kizárástól sem. Minden áron küzdött a munkásszervezkedés ellen. Küzdött karhatalommal, a sztrájktörőkkel, a munkaadók szervezkedésével, bojkottal és feketelistával egyaránt. Ezek után érthető, hogy a tőkés és munkás közti szakadék a gyár e második korszakában, Zsolnay Miklós alatt, tátongó mélységgé vált. 194
