Rúzsás Lajos: A pécsi Zsolnay-gyár története (Budapest, 1954)

III. A pécsi Zsolnay-gyár az imperializmus korában. 1900-1921

ialkoztatta akkor már a gyár és a város dolgozóit. Mint figyelmeztetők jártak a gyár munkásai közt az elöregedett dolgozók. A régi munkások még ma is emlékeznek az elaggott Werle Ágoston festőre, aki botra támaszkodva tipegett be a gyár kapuján. Munkahelyén, mivel már nem volt elegendő ereje, feltámasztotta a dísztárgyakat, és remegő kézzel haláláig festett. A munkát nem hagyhatta abba, mert nem volt senkije, akinél öregségére meghúzhatta volna magát.98

Ekkor, 1905 körül, létesült a gyárban egy rokkantalap 600 K, és a gyári tűzoltók özvegyei és árvái részére egy segélyalap 1000 K tőkével.

Az emelkedő élelmiszerárak és lakbérek egyre nehezebb helyzetbe hozták a munkásosztályt. Az állam ezen a szövetkezetek propagálásával igyekezett segíteni. Utasította a kamarákat, hogy a kerületük földművelő, iparos és munkás népét győzzék meg a szövetkezetek üdvös volta felől. Szervezzenek termelő, értékesítő, fogyasztási és házépítő szövetkezeteket. A kamarákra bízta azt is, hogy kerületük pénzintézeteibe felhalmozott tőkéket e célnak megnyerjék. A szövetkezetek a tőkének kisebb kamatszolgáltatást tudnak ugyan nyújtani, de a tagok egyetemleges felelőssége révén viszont annál nagyobb biztonságot.

„Mi mellett nem lekicsinylendő azon üdvös hatás sem — írta a Kereskedelmi Minisztérium a pécsi kamarának szóló utasításában —, hogy a tőkének a tőkeszegény osztályok támogatására jövetele folytán élét veszti az az ellenszenv, mely ez osztályokban a tőke iránt időnként megnyilvánul.”99

A városban 1899-re keletkezett egy általános fogyasztási szövetkezet.100 Ennek szervezése és vele kapcsolatosan az egész szövetkezeti kérdés megmozgatta a Zsolnay-gyár dolgozóit is. 1899 május 27-én szakegyleti gyűlést tartottak, amelynek tárgyát a fogyasztási szövetkezet képezte.101

Az állam a pénzintézetekhez akarta küldeni a munkásságot, hogy önállósághoz, jobb életkörülményekhez jusson. Azokhoz a bankokhoz, amelyek az imperializmus korában szorosan összefonódtak az iparral. Nekik éppen az állott érdekükben, ami a gyárosoknak, hogy minél több olyan munkás ácsorogjon a gyárak kapui előtt, akinek az eladásra felkínált munkaerején kívül nincs semmije. Hiszen ez az ipari tartaléksereg biztosította munkakínálatával az alacsony béreket és a magas nyereséget.

98 Régi dolgozók szóbeli közlései.

99 O. L. — Kér. Min. 6. szakoszt. 1893. 48 809.

100 Munkás, 1899 dec. 10. sz.

101 Munkás, 1899 máj. 21. sz.

11 Rúzsás: A pécsi Zsolnay-gyár története (5)

161