Rúzsás Lajos: A pécsi Zsolnay-gyár története (Budapest, 1954)
III. A pécsi Zsolnay-gyár az imperializmus korában. 1900-1921
A gyárak normális gazdasági körülmények közt sem vállalták a falusi munkaerők betanítását, mert azt költségesnek találták. A pécsi Hamerli-kesztyűgyár ez okból az iparfelügyelő közbenjárása ellenére sem vett fel például faluról jövő dolgozókat, hanem inkább külföldről hozott magának munkásokat.23 De éppen 1900 és 1905 között, amikor a helyzet a falvakban ilyen katasztrofálissá vált, gazdasági válság rázta meg a gyáripart, amely csökkentette a munkáslétszámot, és növelte az ipari munkanélküliek seregét. Ezen felül a Zsolnay-gyár — mint azt az üzemi fejlődés tárgyalása során már megállapítottuk — ekkor érte el a fejlődésnek azt a fokát, amikor már nem a munkáskezek számát, hanem a technikai felszerelést gyarapította. Abban a korban, amikor a legnagyobb falusi munkástömeg ostromolta hullámaival a pécsi üzemeket, a Zsolnay-gyár már csak 15—18%-al növelte munkásállományát.24 * A gyáron belül a termelésben változások következtek be. A festők, mintázók, formaöntők munkáját most már túlnyomórészt a gyárban betanított dolgozók végezték. A festők egy része az előző korban cseh-morva és német földről bevándorolt munkások már Pécsett született második nemzedékéből került ki. A korongos munkában a 90-es években nagy változás köszöntött be. A régi fazekasok munkáját végző, mintarajz nélkül dolgozó szabadkézi-korongosok megfogytak. A 'telefon és távirda szigetelőcsengők gyártása a korongosok dolgát nagyon leegyszerűsítette. Egészen sablonossá, monotonná vált munkájuk, amelynek folytatása közben egykori szélesebbkörű ismereteiket nem használhatták. A szigetelőcsengőért darabszám fizették őket. Régi időbérükkel szemben ez keresetbeli visszaesést jelentett számukra. 23 O. L. — K. M. 8. szakoszt. 1899. 61.448. 24 Mi maradt hát a tömegnek, amelyet falujából kiűzött a munkanélküliség és az éhség? Az állami segítség? A háziipar feltámasztása körül támadt véleményezések szültek egy kis egeret. A földmívelésügyi miniszter 1899 nov. 13-án értesítette a kereskedelmi minisztert, hogy „Baranya megye különösen azon részén, hol a népesség téli időben teljesen kereset nélkül van, ... központot képező községekben három, esetleg négy mezőgazdasági háziipari tanfolyamot indíttat...” Még e terv is végül egy egerági és egy pécsváradi kosárkötő tanfolyamra zsugorodott össze. Az agrárproletariátus az államtól, amely az ő állama is kellett volna hogy legyen, nem várhatott semmit. Megoldotta hát a kérdést úgy, ahogy módjában állott: megkezdte a kivándorlást, eleinte Szlavóniába, majd Amerikába. — O. L. — K. M. 8. szakoszt. 1899. 88 999. 132
