Koczkás Gyula: Örök törvények. A fizika regénye. 2. kiadás - Emberi alkotás regényei (Budapest, 1947)
I. Természettudomány és kultúra
8 zéséért nem kell napokon át vadásznunk vagy halásznunk, »böngésző életmódot« folytatnunk, számunkra nincsenek távolságok a földön, a gyorsvonat, gőzhajó, autó és repülőgép bárhova gyorsan elszállít, posta, távíró, telefon révén bárhol lévő ismerősünkkel érintkezhetünk, rádió útján a távoli világrészek eseményeiről szinte azonnal tudomást szerezhetünk, a betegségek, de főleg a pusztító járványok veszedelmét az orvostudomány fejlődése jelentékenyen csökkentette. Szellemi táplálékul a napisajtón kívül az egész irodalom rendelkezésünkre áll. Folytathatnám még a felsorolást, hogy lássuk az óriási különbséget, mely az ősember és a mai ember élete között van, de ehelyett inkább felteszek egy kérdést: mi képesítette az embert erre a fejlődésre? Szerintem az, hogy megtanulta a természet jelenségeit megfigyelni, felismerte bennük a törvényszerűségeket s azokat igyekezett saját hasznára fordítani, céljaira kihasználni. A fejlődés kezdetét az a tény jelentette, mikor ősünk birtokába jutott a tűznek és néhány szerszámnak. A tűz fontosságát bizonyítja, hogy minden állat fél a tűztől, egyedül az ember tudja kihasználni. A szerszámok pedig primitív fokon a kultúra fokmérői, hiszen Bergson szerint az embert az is megkülönbözteti az állattól, hogy »homo faber«, azaz szerszámkészítő. Az első szerszámkészítés úgy történhetett, hogy feltaláló ősünk rájött, mennyivel könnyebb pl. a diót vagy a velőscsontot feltörni kővel, mint ököllel ; azután azt is észrevette, hogy még nagyobbat tud ütni, ha kalapácsot készít (fájdalom : azt is hamar megtanulta, hogy azzal a kalapáccsal embertársait is könnyebb agyonütni!). A szerszámkészítés, lakóházépítés stb. munkájához azonban segítségre volt szüksége, ezért rabszolgákat szerzett és befogta a jámbor háziállatokat. Ebben az időben kezdődött a földművelés és állattenyésztés korszaka. A rabszolgatartás — legalább régi, közvetlen formájában — kiment a divatból, de az állati erőt ma is használjuk. A munkaforrások teljesítőképességét ma is lóerőkben mérjük : 1 lóerő az a munkavégzőképesség, amely átlag 75 kg súlyt emel 1 m magasra, azaz 75 méterkilogramm-munkát végez másodpercenként. A végzett munka ismeretéhez még azt is tudnunk kell, hogy mennyi ideig dolgozik ez a lóerő, tehát a munkát lóerő-órákban vagy lóerő-években szokás mérni. 1 lóerő kb. egyenlő 7 emberi erőnek megfelelő munkavégzőképességgel. Mivel a földön élő 2000 millió ember közül kb. fele végez csak munkát, ezek által végzett munkaképesség, melyet az időben egyenletesen osztunk el, kb. 6 millió lóerő. Az emberi és állati segítség azonban nem volt képes a felmerülő feladatokkal megbirkózni, ezért a szerszámokhoz hasonló mechanikai készülékeket, az ú. n. egyszerű gépeket szerkesztették meg, közülük a primitív technikában főleg az emelő és a csiga játszik nagy szerepet. Mindezen készülékek azonban csak a rendelkezésre álló izomerőnek alkalmasabb módon való kihasználását szolgálják, de nem alkalmasak munkatermelésre, mert a mechanika törvénye szerint: »amit nyerünk erőben, azt elveszítjük útban.« Mivel a feladatok, melyekkel őseinknek meg kellett birkózniok, mind nagyobbak és nagyobbak voltak, az emberi és állati energiák minél alkalmasabb kihasználásán kívül újabb energiaforrásokról is gondoskodni kellett, így jött rá az ember csakhamar arra, hogy a természet hatalmas munkaforrásokat szolgáltat, elsősorban a víz és szél áramlása alakjában. A víz áramlását egyrészt szállításra (tutajozás), másrészt vízimalmok hajtására lehet felhasználni. A felül és alul csapott vízikerekek hatásfoka kb. = 60—25%. A mai turbinák hatásfoka 90%. Ha elfogadjuk azt a feltevést, hogy egy lakosra eső energiaszükséglet ma kb. y2 lóerő, akkor ennek az energiaszükségletnek több mint 2/3-át (fejenként 0.35 lóerőt!) vízi erőkből lehetne kiaknázni.
