Gáspár László et al.: Nagy magyar találmányok (Budapest, 1955)
Gáspár László: A nagyfeszültségű vasútvillamosítási rendszer
vágány fölé. Ezzel jóformán kiküszöbölték a rövidzárlat veszélyét, de a villanymozdonyokon alkalmazott kisfeszültségű, egyenáramú motorok miatt egyelőre szó sem lehetett a nagyvasutak villamosításáról. Pedig a forgalom megnövekedése már nagyon is szükségessé tette a vasútvillamosítás erőteljes fejlesztését. Erre két nagyjelentőségű villamossági találmány adott módot, az egyik a transzformátor, a másik a háromfázisú motor. A transzformátor — lásd A transzformátor diadalútja című tanulmányt — tette lehetővé a hosszú távon is gazdaságos elektromos erőátvitelt, amely éppúgy alapfeltétele a nagy távolságokat áthidaló vasútvonalak villamosításának, mint a villanymozdonyok hajtására alkalmazott háromfázisú motor. Az elektrotechnika e két, korszakot nyitó vívmánya különösen a vasútvillamosítási erőátvitelben került szoros összefüggésbe egymással. Hogy jelentőségükről világos képet alkothassunk, vizsgáljuk meg, milyen lehetőségeket kínált az elektrotechnika azelőtt. A múlt század hetvenes éveiben már nyilvánvaló volt, hogy az energiafélék közül csak az elektromosságot lehet korlátlan távolságra átvinni. Nem kell hozzá sodronykötél, szíjtárcsa vagy cső — tehát sok energiát fogyasztó és költséges berendezés —, mint a mechanikus erőátviteli megoldásokhoz, csak két vékony fémvezeték. Ennek előállítása, felszerelése és üzembentartása sokkal olcsóbb, energiafogyasztása sokkal kisebb, energiatovábbító képessége pedig sokkal nagyobb, mint bármely más erőátviteli berendezésé. Az elektromos energia alkalmazásával tehát megnyílt a lehetőség, hogy az energiaforrások (fűtőanyagok, vízierő stb.) természetes központjában állítsunk elő hő- vagy mozgási energiát, és ezt villamos árammá átalakítva két szál vezetéken továbbítsuk a fogyasztókhoz: munkagépeket hajtó elektromotorokba, villanylámpákba stb., akár többszáz kilométer távolságra is. Amilyen egyszerűnek látszott az elektromos erőátvitel gondolata a nagy teljesítőképességű áramfejlesztő gépek, a dinamó feltalálása és kifejlesztése utón, éppen olyan nagy akadályok tornyosultak kezdetben a gyakorlati megvalósítás eíé. Pedig már az első kísérletek igazolták, hogy a villamos erőátvitelnél csak mintegy 30 százalék energia vész kárba, sokkal kevesebb, mint más erőátviteli megoldásoknál. S ráadásul a villamos erőátvitel felszerelési és üzemfenntartási költségei is olcsóbbak. Csakhogy nagyobb villamos energiamennyiségeknek hosszabb távra való átvitelénél a vezeték növekvő ellenállása következtében nagyobb energiaveszteség lép fel, ami a vezeték felmelegedésében nyilvánul meg. így az elektromos energiának tekintélyes része hőenergiává alakul át; ez természetesen kárbavész, a vezeték 90
