Gáspár László et al.: Nagy magyar találmányok (Budapest, 1955)
Vajda Pál: A transzformátor diadalútja
a legnagyobb külföldi vállalatoknak technikai szempontból legalábbis egyenrangú versenytársává fejlődött. De maradjunk még az előzményeknél. A világítástechnika fejlődése, az izzólámpa feltalálása felvetette a villamos energia gazdaságos elosztásának kérdését. Az addig használatos ívlámpák ugyanis általában közvilágítás céljaira szolgáltak, valamennyit csak egyszerre lehetett ki- vagy bekapcsolni. A kisebb izzólámpák azonban magánlakásokban világítottak. így egyszer sok, másszor kevés lámpa volt bekapcsolva az áramkörbe, s ezért a fogyasztóhelyeket egymástól függetleníteni kellett. Egyenáram alkalmazása mellett sikerült is megoldani a feladatot; az egyes izzólámpák állandó világítóerejét, illetőleg a hálózat állandó feszültségét a fogyasztóhelyek párhuzamos kapcsolásával biztosították. Más elektrotechnikusok felismerték, milyen előnyöket nyújt a váltakozóáram, elsősorban a váltakozóáramú gépeknek a szerkezete, ezért a váltakozóáramú energiaátvitel és elosztórendszer kialakításával kísérleteztek. Az elért eredmények azonban nem bizonyultak kielégítőnek. A párhuzamosan kapcsolt fogyasztók közvetlen táplálása csak kis hálózatokban volt lehetséges. Nagyobb hálózatokban rohamosan — éspedig a vezető hosszával arányosan — nőtt az energiaveszteség, a villamos energia hasznosíthatatlan hőenergiává alakult át. Az energiaveszteség csökkentésének kézenfekvő eszköze a vezető ellenállásának csökkentése, vagyis a keresztmetszet növelése volt, ennek azonban a gazdaságosság szempontjai szabtak határt. A nagyobb távolságokra való áramvezetést, ami az előfeltétele a központi erőművek létesítésének, más úton kellett megoldani. Mint ismeretes, a villamos energia mennyisége változatlan marad, ha az áramerősség csökkentésével arányosan növeljük a feszültséget. A kis fogyasztófeszültség és a nagy hálózati feszültség kettős követelménye ismeretes volt már Zipernowskvék előtt is. Elődeik azonban hibás úton, a hálózati feszültség egyszerű megosztásával akarták megoldani a problémát. Bláthynak 1884-ben Torinóban alkalma volt Gaulard és Gibbs ilyen elosztó rendszerét üzemközben megismernie, és nemcsak fogyatékosságait látta meg — mint a kortárs technikusok közül sokan —, hanem felismerte a helyes megoldás lehetőségeit is. Hazatérve — két munkatársával, Zipernowskyval és Dérivel — azonnal, még 1884 nyarán, megkezdte a sarknélküli transzformátorok párhuzamos kapcsolásán alapuló elosztórendszer kialakításának kísérleteit. A magyar mérnökök által létrehozott, korszerű elosztórendszer jellemző sajátosságai a következők: 1. a transzformátor a feszültségveszteség csökkentése érdekében nagyfeszült-6* — 2/3 83
