Gáspár László et al.: Nagy magyar találmányok (Budapest, 1955)
Nyárády Gábor: A bányákból széngyárak lesznek
és rakodóval; átmenetnek tekinthető tehát a darabolással dolgozó gépekhez. A szénjövesztést teljesen, a rakodást nagymértékben gépesíti; 80 cm vastag telepekben 8 óra alatt mintegy 250 tonna szenet termel, vagyis ötven-hatvan vájár munkáját végzi el. Ez a szovjet gép a mi bányaviszonyaink között nem mindenütt alkalmazható gazdaságosan, csak kétszáz-háromszáz méteres szénfrontokon használható ki jól, nem a mi egyenetlen, össze-vissza szabdalt bányamezőinkben. A hazai igények figyelembevételével kezdtek hozzá Boldizsár Tibor mérnök vezetésével 1948-ban a Bányászati Kutató Intézet tervezői a Petőfi-bányai lignit kitermelésére alkalmas fejtőgéptípus tervezéséhez. Az 1944-ben kipróbált, de a háború folytán Üzemszerűen nem alkalmazott Schmidt-féle első magyar fejtőgép alapgondolatát használták fel. Ez is láncos megoldású volt, három oldalról tette szabaddá a szenet, amelyet azután egy szerkezet felaprózott és a szállítószalagra rakott. Az új konstrukció, a Petőfifejtőgép (1. II. képtábla, 3) tökéletesebb kivitelben, számos újításszámba menő gondolat alkalmazásával készült. Hét sorból álló, emelhető és süllyeszthető láncszőnyeget építettek rá, ez fekszik neki a szénfalnak. A láncsorozat mögött keresztirányban fekvő gumiheveder továbbítja a lefejtett szenet a szállítószalagra. így tehát a gép a fejtési és a rakodási műveletet egyaránt elvégzi. Súlya 8,6 tonna, könnyen szállítható, mozgékony, fejtési teljesítménye két méter vastag telepben mintegy 40 tonna óránként. Legnagyobb előnye, hogy lánctalpas, önjáró, nem úgy, mint a bányagépek többsége, amelyeket drótkötéllel vonszolnak ideoda. Büszkén említhetjük meg, hogy Európában az első önjáró fejtőgépet magyar mérnökök és kutatók hozták létre. Igaz, még nem volt tökéletes, de az újabb típusban, az elsővel szerzett tapasztalatok és további újítások alapján módosított Petőfi II-ben, bányászatunk előreláthatólag egy méreteiben megfelelőbb, nagyteljesítményű, kiváló fejtőgépet kap. Más fejtőgépek olyanformán dolgoznak mint az asztalos gyaluja, ezért széngyalu a nevük. Hatalmas vágókéseik nagy erővel vágódnak a szénbe, folytonos ütemben hasítják, hámozzák le a szénfalat. Ügy képezik ki a késeket, hogy a rájuk hulló széndarabokat a vonszolóláncos csúszdára adagolják. E gépek értéke főleg az, hogy távolról irányíthatók, egyszerűek és gazdaságosak. Alkalmazási körük azonban ma még korlátozottnak látszik, jobbára csak vékony telepek, puha szénfajták lefejtésénél vezetnek kielégítő eredményre. Kialakításukban ugyancsak szovjet mérnököké a kezdeményezés érdeme. De magyar feltalálók — elsőnek Csapó József és Városi Ferenc — szintén jelentősen előrevitték a bányagéped
