Gáspár László et al.: Nagy magyar találmányok (Budapest, 1955)
Sztrókay Kálmán: A föld mélyének felderítője: a torziós inga
gal, szinte senki sem hitte el, hogy van olyan műszer, amellyel a szabadban is ilyen hallatlan pontossággal lehet mérni. Csak miután az 1906-ban Budapesten tartott geológiai kongresszuson a külföldi tudósok személyesen is meggyőződtek az Eötvös-inga működéséről, akkor figyeltek fel rá mindenütt. Elsősorban a kőolajkutatókat érdekelte, hiszen addig nem volt semmiféle geofizikai módszer a kőolajrétegek felkutatására. Az Eötvös-inga kiválóan alkalmasnak bizonyult erre a célra. Híre elterjedt, s a világ minden részéből érkeztek rendelések a budapesti geofizikai intézethez. Eleinte sok helyen nem tudtak dolgozni az Eötvös-ingával, ezért azután kénytelenek voltak magyar tudósokat meghívni, vagy tudósaikat Budapestre küldeni, hogy a geofizikai intézetben megtanulják a műszer minden csínját-bínját. Később már a Süss-gyár készítette a torziós ingákat, de Eötvös laboratóriumából adták hozzá a drótot és a súlyokat, ott állapították meg a műszerek egyéni állandóit. Utóbb a külföldi műszergyárak is megpróbáltak torziós ingát készíteni, de csak a berlini Askania gyártmánya vált be, ám az sem érte el az eredeti magyar Eötvös-inga finomságát és megbízhatóságát. Noha ma már más módszerek is vannak a föld mélyének kikutatására, az Eötvös-inga még mindig világszerte nélkülözhetetlen eszköze a kőolaj- és bányakutatásnak. Egyik akadémiai beszédében Eötvös ezt mondotta: «Múlékony életünkben arra törekszünk, hogy valami maradandót alkossunk.» Elérte ezt a célt. Mindaz, amit a felületi feszültségről és a gravitációról élete folyamán kiderített, feltétlen igazság. Meglehet, ezer év múlva a fizika talán már nem is emlékszik napjaink egynémely tudományos eredményére. Ámde az Eötvös-inga akkor is ugyanolyan pontos felvilágosításokat fog adni a Föld belsejéről, mint ma. IRODALOM: Eötvös Loránd munkássága. (Mathematikai és fizikai lapok, 1918.) Eötvös Loránd emlékkönyv. (1930.) Pékár Dezső: Eötvös Loránd ingája az ásványolajkutatás szolgálatában. (1934.) 30