Gáspár László et al.: Nagy magyar találmányok (Budapest, 1955)
Nyárády Gábor: A zajtalan foszforos dörzsgyújtó
megindítandó tanfolyam ügyében, találmányokat vizsgált felül, különféle bizottságokban tevékenykedett. Ilyen sokirányú munkát fejtett ki, míg 1844 tavaszán — gyára végleges átadását követően, feltehetőleg anyagi okok miatt — haza nem utazott Nagyiétára. Munkáját Kossuth oly nagyra értékelte, hogy szerette volna visszatartani. A Pesti Hírlap útján gyűjtést szándékozott indítani s a befolyó összegből laboratóriumot felállítani Irinyi részére. A terv azonban nem valósulhatott meg, mert Kossuth röviddel utóbb megvált a Pesti Hírlaptól. Ugyanebben az időben szakadt meg Irinyi munkája a Természettudományi Társulatban is, amelynek megalapításában szintén vezető szerepe volt. Mint választmányi tag évekig lankadatlanul küzdött a természettudományos haladás, a tudományok népszerűsítése érdekében. Előadásokat tartott, pályázatok kiírását javasolta, a természettudományos tömegképzés megszervezésén fáradozott nagy lelkesedéssel. Figyelemmel kísérte a kémia haladását külföldön s mint korának egyik legképzettebb magyar vegyésze, bátran szembeszegülve a fejlődést gátló, elavult elméletekkel, utat tört hazánkban a vegyészeti tudomány új eredményeinek. így tudományos fejlődésünk egyik kiváló harcosát is tisztelhetjük benne. Haladó gondolkodásmódjáról tanúskodik számos, máig is frissen ható írása, gazdag szakirodalmi munkássága. A vegytani rokonságot valamiféle természetfeletti erőnek tulajdonító, maradi tudományellenes nézetekről például így írt: <<. . .Hívei azt kívánták, hogy örökkön szigorúan megtartassák, de ez nem lehet, mert a természettudományi törvények emberi vizsgálat eredményei, s mint minden emberi, a változás törvénye alá vannak vetve; alaptörvény a természettanban, hogy haladni kell, szigorúan vizsgálni mindent, s állandó nem egyéb, csak az örökös változás ... A vegytani rokonság az egész tudományt gátolja, a természettantól elkülöníti, a gondolkozást lefékezi; ezzel az elvvel csak a műhelyébe bezárkózott, öreg utakat elhagyni nem merő, az egész tudományt savakban és sókban képzelő vegyész elégedhet meg». A vegyelemek magyar neveiről írt cikkében síkra szállt a tudományok népszerűsítése mellett s megállapította: «. . . az értelmiségnek, a tudományosságnak a nép vérébe kell átmennie, csak akkor áraszthat boldogságot a nép minden ereiben)). Hasonló felfogást vallott más értekezéseiben, cikkeiben, valamint két könyvében is. «A vegytan elemei» című 1846-ban megjelent könyvének hírlapi ajánlásában például hangsúlyozta: «. . . Nekem olyan olvasó kell, ki szenvedélyesen ragadja meg e tudományi és igyekszik azt hazánk java előmozdítására felhasználni. Hiába, urak, Magyarország korunkban másként már nagy nem lehet, csak kémia és mechanika által.» A haladás vágya 136
