Sárádi Kálmán: Művészi kovácsolás (Budapest, 1970)
I. Művészi kovácsmunkák és az épületdíszítő lakatosság történeti fejlődése
A vasművesipar már a XV. században próbált alkalmazkodni az új stílushoz. Mégis, mivel ezen a téren görög és római példák nem álltak rendelkezésére, a vasművesség arra kényszerült, hogy a zárt, szabályos formarendszert a maga területén új elemekkel gazdagítsa, s így alkalmassá váljon a vas anyagszerű alakítására. A vasművesség területén a legjelentősebb eredményeket Németországban észlelhetjük a reneszánsz stílusban. Amíg Olaszországban a korai reneszánsz vasművessége inkább a keleti stílusból vett motívumokat, addig Németországban, ahol ez a stílus a XVI. században terjedt el, teljesen új díszítéseket teremtett. A német reneszánsz stílus Németország, Alsó- és Felső-Ausztria, Stájerország, Karintia, Tirol, Salzburg, Csehország, Felső-Magyarország és Erdély városaiban a legremekebb alkotásokat produkálta. A következő sajátos tulajdonságok jellemzik: Az uralkodó motívum itt is a csiga, amely központos díszből kiindulva általában egyszer, kétszer, néha azonban többször csavarodik és mind a központos dísszel, mind egymással szervesen összefügg. A román stílustól eltérően a csigák egymásba is fonódnak, s ugyanegy csigából egy vagy több hasonló nagyságú és jellegű csiga fut ki. Az alakítás kör keresztmetszetű rúdvasból indul ki. A befoglaló forma négyszögű, kör vagy ovális alakú. A vonalas elemek kalligrafikusán fonódnak egymásba, de mindenkor megtartják szimmetrikus jellegüket. A csigák menete síkszerű és kis gömböcskékben végződnek. Igen gyakran levélformába mennek át, amelyek az akantusz levelek alakját veszik át primitívebb formában. A csigák sokszor emberi alakzatokban végződnek, egymásból futnak ki és a kifutás kezdetén gyakran virágkelyheket vagy más gazdagító alakzatokat találunk (22. ábra). A csiga és a kúpos spirál beépítése a reneszánsz kori vasmunkákban gyakori (23. ábra). A csavart oszlopokat is szívesen alkalmazzák a mesterek. A díszítmény jellege még mindig síkszerű. Gyengébb keresztmetszetű gömbvasat használnak, s így a rácsozat nem is kelti azt a masszív hatást, amit a korábbi korok vasmunkái. Egyszerűbb rácsrudak végeit lándzsává vagy levéllé kovácsolták ki, a díszesebbekre pedig csúcsíves keresztvirágból kifejlődött csokrot hegesztettek. Gyakoriak az odorokban kovácsolt profilos rudak is, amelyekből leginkább rácsoszlopokat, néha azonban csigákat készítettek. Az olasz és a vele rokon francia reneszánsz formái hasonlók ugyan a német reneszánszéhoz, azonban sokkal egyszerűbbek, az ezek könnyű csigadíszét a fonadékok teszik nehézzé. Mivel az olasz reneszánsz jobban ragaszkodott az antik alapalakokhoz, fejlődésében és elterjedésében bizonyos mértékű korlátoltság mutatkozik, s motívumai gyérebbek. A reneszánsz kor ugyancsak kedvezett a kovácsművészetnek, emellett a hidegen alakított munkák technikáját sem hanyagolták el, mert a gazdag vasalások finoman tagozódott díszítményeit jobbára hidegen fűrészelték vagy vágták ki és domborítással, reszeléssel, véséssel és faragással alakították. Ebben az időben a vasműves munkája is egyszerűbb volt, mert a vasat rúd, lemez és huzal alakjában szerezhette be. A fejlődő nyersvasgyártás megteremtette a vasöntészetet is, amely a műiparok között lassan erős pozíciót vívott ki magának, a vasművesség fejlődésére azonban hatástalan volt. A reneszánsz vasművesség technológiai újdonságai közül a tausolás és a damasztolás művészetét különösen a fegyverkovácsok gyakorolták. A maratás technikáját már felhasználták vasszekrények, lakatok és zárszekrények díszítésére is. E korból igen sok vasipari emlék maradt ránk, s megállapítható, hogy az épület belső és külső részének díszítésében igen fontos szerepe volt a vasművességnek. Az épület belsejét díszítő vasmunkák közül elsősorban a vasalások említhetők meg, noha a reneszánsz kor a díszvasalásoknak már nem kedvezett annyira, mint a középkor két vasstílusa. Az ajtók e korban már keretes szerkezeti kiképzéssel készültek, s így a középkor hosszú pántjai teljesen eltűnnek. A pántok — eredeti rendeltetésüknek megfelelően — már csak mint sarokpántok, valamint magassági irányban terjeszkedő keresztpántok fordul-
