Sárádi Kálmán: Művészi kovácsolás (Budapest, 1970)
I. Művészi kovácsmunkák és az épületdíszítő lakatosság történeti fejlődése
Az ajtók külső felületét a sarokpántokból kiágazó, az egész ajtó felületét beborító hálózattal látták el. Ezt stilizált díszítőelemekből állították össze és képezték ki a korabeli mesterek. A második évezred első három százada folyamán az építészet legfontosabb területe a templomépítés. A XIII. században már paloták is épültek. A templomépítés a középkor legfontosabb művészi és iparművészeti megnyilvánulása volt, amely a maga körébe vonta nem csupán a vele kapcsolatos iparágakat, hanem kisajátította a szobrászatot és festészetet is. Tehát a templom gyűjtőhelye lett a korabeli alkotótehetségek munkáinak. A XIV. században jelennek meg a lakóházak és a közületek szolgálatában álló középületek, ezáltal a vasművesség is új területekkel gazdagodik; zárak, kulcsok, kulcspajzsok, ajtókopogtatók, orom és tetőzeti záródíszek, olykor erkély- és lépcsőrácsok, valamint számos más térkiképzést szolgáló vasmunkák. Ehhez járulnak a belső tér használati és díszítő jellegű tárgyai, úgymint: tűzbakok, ostyatartók, csengettyű- és harangtartók, ékszerládák, gyertyatartók és még számos olyan tárgy, amelyeknek anyagát a vas és a vasipar termékei alkotják. A XIV. században már mind az építészet, mind a vasművesség önálló érdekképviselettel rendelkezett a céhrendszer keretében. A céhrendszer kialakulása volt e kor történetében a legjelentősebb szervezési folyamat a munka védelmében. A céhrendszer alakítja ki és különíti el egymástól a különböző iparágakat; így a lakatosságot is, amelynek díszítő vonalát iparművészetté fejleszti. A vasművesség a céhrendszer kialakulása után nagy lendülettel fejlődik tovább. A magyar céhek a bevándorló szepesi szászok révén alakultak meg. E korban az uralkodókor stílus keretében a díszítő vasművességnek nagy a szerepe. Ajtók, ablakok, szekrények, ládák erősen megvasalva készülnek. Remekművű kulcspajzsok, zárak, ajtókopogtatók, gyertyatartók készítésében jeleskednek a korabeli mesterek. Az építészeti formák túlsúlyba jutnak és a vasművesség is átveszi ezt a túldíszítési folyamatot, amely már a stílus hanyatlását jelzi és helyet ad az új stílusforma alakulásainak, a reneszánsznak. De nemcsak a művészetben, hanem az emberi gondolkodásban, az életformák tekintetében is irányváltozást észlelhetünk. A tudományok a kísérletezések és bizonyítások korszakát élik. A tömeggondolatok helyett az egyén válik fontossá. Megkezdődik az egyéni kultusz és ezzel egy vonalban a polgári gondolat. A polgári osztály megerősödik, de vezető osztállyá csak később, néhány száz év múlva fejlődik. A művészetek kilépnek zárt határaik közül. Az emberábrázolás a realizmus felé halad. Témaköre erősen kibővül. A vallásos témák mellett a való élet ábrázolása is szerephez jut, arcképek, életképek (genre-képek), sőt frivol jellegű képek alakjában is. Az új formanyelvhez, amelynek szülőhazája Olaszország, igazodik a vasművesség is. A reneszánsz motívumait a görög-római stílus zárt, geometrikus rendszeréből vette át. Ez nem nagyon kedvezett a vasalakítás művészetének és ezért a vasművesség kialakította a maga egyéni formanyelvét, amely szervesen egészíti ki a reneszánsz építészet törekvéseit, de hű marad a vas anyagszerűségéhez. A XV. század építészete a templomépítés területéről lassan a polgári építészet területére fordul át. Az erős vallási kultusz szűnőben van. A művészetek világi jelleget kapnak. A meggazdagodott polgárság a pompakifejtésben vetekszik a feudális főurakkal. Megépülnek a hatalmas paloták Rómában, Firenzében, Velencében és a többi itáliai városban. Európa nagyobb városaiban ugyanez a folyamat indul útjára. A polgári építkezéseken kívül a középületek is szaporodnak és egyre újabb területeken hívják életre a vasművességet. Az előbbi korok vasműipari kívánalmain kívül új területet foglal el a vas a különböző iparágak cégéreinek készítésével, amelyek az illető iparágak jellegét domborítják ki. Ablak-, kapu-, erkély-, felülvilágító-, lépcső- és folyosórácsok díszítik az épület külsejét és belsejét. Nagyon népszerűek a nagyméretű kovácsoltvas csillárok, zászlótartók és fáklyatartók, amelyeket az épület bejárati nyílásainál alkalmaznak. Díszes kiképzést kapnak az épületek tetővégződései, amelyek szintén művészi vasmunkák. A reneszánsz kor művészete lassan újabb irányba siklott át, amelyet barokk kor néven jelez a történe13
