Aba Iván: Műszaki tudományos kutatás Magyarországon (Budapest, 1965)
A Magyar Tudományos Akadémia intézetei
egy félautomatikus és egy teljesen automatikus nyomkövető és mérőberendezést készítettek buborékkamra-felvételek kiértékelésére, együttműködésben a varsói Atommagkutató Intézet munkatársaival. A Kozmikus Sugárzási Laboratórium az 1 GeV-nál nagyobb energiájú elemi kölcsönhatások vizsgálatán kívül a klasszikus kozmikus sugárzási vizsgálatok, mégpedig a kozmikus sugárzás intenzitás-ingadozásainak regisztrálása és értelmezése területén is fontos kutatásokat végez. Az ilyen természetű vizsgálatok ríj lendületet kaptak az elmúlt tíz—tizenöt évben: sok geofizikai és asztrofizikai probléma megoldásához nyújthatnak segítséget, különösen a kozmikus sugárzás eredetét illetően. A Kozmikus Sugárzási Laboratóriumban az ez irányú munka az 1957—58. évi Nemzetközi Geofizikai Év alkalmával indult meg. Ekkor épült meg a laboratórium föld alatti mérőhelyiségében (20 méter mélységben) két, összesen 240 GM-csőből álló müon-teleszkóp. Ezek a legnagyobb méretű számlálócsöves teleszkópok. 1958 februárja óta lényegében véve megszakítás nélkül éjjel-nappal üzemelnek: regisztrálják a müon-komponens intenzitását. E munka során — lengyel és csehszlovák fizikusokkal együtt — erős intenzitásváltozást észleltek 1958.márciusában tengerszintmagasságban,a Lomnici-csúcson és az Intézet föld alatti laboratóriumában is. Az 1901. évben egy harmadik, az előző kettővel teljesen azonos felépítésű teleszkóp épült. Az eddig e téren elért legfontosabb eredmények: a nagy energiájú müon-komponens atmoszferikus effektusainak kimérése, valamint annak az igazolása, hogy a nagy energiájú (15 GeV-nál nagyobb energiájú) müon-komponensnek is van esetenként 27 napos rekurrencia-tendenciája (Somogyi Antal, Telbisz Ferenc, Sándor Tamás). Persze ez a rövid összefoglalás nem ad teljes képet a laboratóriumban végzett munkáról, amelyről egyébként a munkatársak 1902 végéig 232 tudományos dolgozatban számoltak be. Az Intézet I. Fizikai Főosztályát a Kozmikus Sugárzási Laboratóriumon kívül a Fizikai-Optikai Laboratórium alkotja, amely az előbbiből szakadt ki. A fizikaioptikai kutatások 1952-ben kezdődtek, amikor Jánossy Lajos akadémikusnak a kvantumelmélet alapjait tisztázó munkái nyomán kísérleti optikai kutatásokba fogtak a foton kettős természetének szabatosabb megismerése végett. Az első kísérlet azt vizsgálta, hogy koherens fénynyalábok útjába helyezett elektronsokszorozók között van-e koincidencia, mivel interferenciakísérletekkel kimutatható, hogy a két fénynyaláb nem független egymástól. A kísérlet kimutatta,, hogy a koincidenciák valószínűsége biztosan kisebb 1%-nál. A későbbi elméleti vizsgálatok kimutatták, hogy nagy felbontóképességű berendezéssel mérve a koincidenciák valószínűsége nem zérus (Adám András, Jánossy Lajos, Varga Péter). A másik fontos kísérletsorozat az interferenciakép intenzitáseloszlásának vizsgálata volt 4/ ichelson-mterierométerben 10 cm és 14 m (kis és nagy) kartávolságokkal, elsősorban a kis fényintenzitások tartományában. Az eredmények bizonyítják, hogy az interferenciakép intenzitáseloszlása a bemenő fény intenzitásától független (Jánossy Lajos, Náray Zsolt). Ezt a problémát kb. 30 éve gondolatkísérlet vetette fel, de tényleges kísérleteket eddig csak nagt7 intenzitásoknál végeztek el. E kísérleti vizsgálatok Jánossy akadémikus figyelmét a fény fluktuációs tulajdonságaira irányították. Jánossy akadémikus klasszikus megfontolások alapján a fény fluktuációs jelenségeinek tárgyalására átfogó elméletet fejlesztett ki, ennek alapján többek között koherens fénynyalábok intenzitáskorrelációja is kiszámítható volt. Az elmélet egyben rámutatott arra is, hogy az Adám—Jánossy—Varga-féle kísérlet során csakis azért nem találtak ilyen korrelációt, mert a használt koincidencia-készülék felbontóképessége az adott feladathoz elégtelen volt. Jánossy, Náray és Varga most már érzékenyebb koincidencia-módszerrel kezdték kísérletileg tanul41
