Aba Iván: Műszaki tudományos kutatás Magyarországon (Budapest, 1965)
A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium intézetei
VAS ÜTI TUDOMÁNYOS KUTATÓINTÉZET Amikor 1951-ben megalapították a Vasúti Tudományos Kutatóintézetet, nemcsak a magyar vasút, hanem az egész magyar közlekedés első hasonló célú intézményét szervezték meg. Az alapítólevél szerint az Intézet feladata a vasúti (beleértve a gazdasági és a közúti vasutakat is) üzemvitel és fejlesztés (forgalom, vontatás, pályafenntartás, jelző- és biztosítóberendezések, árumozgatás stb.) műszaki kérdéseinek tudományos vizsgálata, e feladatokkal kapcsolatos kutatások, kísérletek, a közlekedéspolitika, a közlekedés tervgazdasága, a fuvarozásszabályozás, a tarifapolitika, a vasúti statisztika és a gazdaságosság kérdéseinek tudományos vizsgálata ; a felügyeleti hatóságtól kapott megbízásra tudományos előmunkálatok, tanulmányok, mérések végzése, szakvélemények adása, az Intézetben folyó kutatások eredményeinek terjesztése: vasúti szakkönyvek, kiadványok szerkesztése, tudományos előadások szervezése: kutató szakemberek nevelése: vasúti szakkönyvtár és kiadványtár létesítése, ennek kezelése, dokumentációs szolgálat szervezése; a Közlekedési Múzeum újjászervezése, korszerűsítése és ügyvitele. E feladatokból kiindulva az Intézetben egy Műszaki Tudományos Osztályt és egy Gazdaságtudományi Osztályt szerveztek, ezenkívül egy Könyvtári, Múzeumi és Igazgatási Osztályt, amelyekhez később a Járműkísérleti Osztály, az Ultra hang- és az Izotópkutató Laboratórium csatlakozott. A Vasúti Tudományos Kutatóintézet Műszaki Tudományos Osztálya különösen az első időkben mindenekelőtt arra törekedett, hogy az üzem igényeinek megfelelően feltárja a káros vagy a termelést hátráltató jelenségek okát, és megkeresse a legkedvezőbb megoldás módját. Kutatási témáinak legtöbbje az energiafogyasztás gazdaságosságával, a járművek, ill. szerkezeti elemeik, továbbá a vasúti pálya korszerűsítésével és a műszaki létesítmények teljesítőképességével foglalkozott, kitérve még a forgalmi szolgálat munkájának megjavítására és a közúti vasutak üzemének korszerűsítésével kapcsolatos kérdésekre. A gőzmozdony fúvócsövének helyes kialakítására tett elméleti jellegű javaslatot a vasút — a téma későbbi, mérésekkel alátámasztott továbbfejlesztése során — hasznosította. A gőzveszteségek csökkentésére megállapították a dugattyúgyűrűk anyagával szembeni minőségi követelményeket, ill. ezzel kapcsolatban a dugattyúgyűrű és hengerfal kopása, valamint a tartós tömítés szempontjából legkedvezőbb rugalmassági modulust. Vizsgálataik szerint a nem megfelelően tömítő gyűrűk mellett keletkező gőzátfúvás 3—4°0-os gőztöbbletfogyasztást eredményezhet, a javaslat szerinti dugattyúgyűrűk használatával viszont az előbbivel azonos mérvű megtakarítás érhető el. Az energiafogyasztás vizsgálata szempontjából igen lényeges kérdés a gőzmozdonyok műszaki szénnoimáinak megállapítása. Ennek a problémának első megoldási fázisaként kidolgozták — a .Szovjetunióban használatos módszert is, figyelembe véve —- a mozdonyok és vontatott járművek üzemi karakterisztikáin alapuló menetidőszámításnak és a gazdaságos vonattovábbítási módnak megfelelő szénszükségleti értékek, valamint az ebből bármelyik időszakra vonatkozó normaértékek meghatározási módszerét. Ennek a módszernek kétségkívül előnye, hogy egyfelől állandó összehasonlítási alapot nyújt, ami az ellenőrzés szempontjából előnyös, másfelől használata révén csökkennek — az eddigi normához képest — a mozdonvegyedek fogyasztáskülönbségei. E témán belül foglalkoztak az Intézetben a gazdaságos és menetrendszerű vonattovábbítás feltételeivel. 405
