Aba Iván: Műszaki tudományos kutatás Magyarországon (Budapest, 1965)
A Kohó- és Gépipari Minisztérium intézetei
Végül említsük meg az Intézet legfiatalabb osztályát, az 1963—64-ben megszervezett Képlékeny Alakítási Osztályt, amelynek feladata az alakító műveletek — hengerlés, kovácsolás, sajtolás, húzás stb. — jelenségeinek vizsgálata, az egyes alakítógépek és szerszámok használhatóságának javítása, az alakító műveletek kedvező és kedvezőtlen következményeinek -— pl. a selejtokoknak -— kutatása, és végül kísérletek a különleges alakító műveletekhez alkalmas acélfajták előállítására. E rövid áttekintés után nézzük most már konkrétabban, hogy a Vasipari Kutatóintézet -— ill. egyes osztályai -— milyen eredményeket értek el. Az Ércmetallurgiai Osztály eredményei közül az eg}dk legjelentősebb a rudabányai pátvasérc dúsításának megoldása, amely lehetővé tette az eredetileg 20—25% vasérctartalmú érc dúsítását 40—45%-osra. Ezt 600 C°-os pörköléssel és mágneses szeparálással érik el. A baritban dús szeparálási meddőből megfelelő eljárással 96%-os barit is nyerhető. Meg kell jegyeznünk azt is, hogy az Intézetben kidolgozott eljárással dúsított érc kohósítása kedvezőbb, mint a nyers ércé. E kutatások alapján egyébként Rudabányán már fel is épült a dúsítómű, amely az előbb említett eljárással dúsítva az ércet, évi 400 000 t nyersércet dolgoz fel. A Bükkhegység délnyugati részén, Szarvaskő község határában nagy tömegű, magmatikus eredetű vas- és titán-dioxid gabrodiális—peridotitos eruptív kőzet található. Ennek egyik elkülönítési terméke a wehrlit, amelyben a vas és a titán annyira dúsult, hogy ipari feldolgozásra is érdemesnek látszik. A Vasipari Kutatóintézet már csak azért is megkezdte a wehrlit feldolgozásával kapcsolatos vizsgálatokat, mert az ércvagyon mintegy 400 000 tonnát tesz ki, és ez hosszú időre kielégítheti a hazai titán-dioxid szükségletet. A wehrlitet régebben vasércként akarták hasznosítani, de ehhez vastartalmának további dúsítására lett volna szükség, amit azonban 30—40 évvel ezelőtt még nem tudtak megoldani. Az Intézet kutatói azonban most az ércből nem a vasat, hanem a titán-dioxidot kívánták dúsítani, hiszen a titán köztudomásúlag értékesebb, drágább, mint a vas, és a titántermékekhez szükséges alapanyagot, az ilmenitet importálni kell. Mindenekelőtt megállapították, hogy a wehrlit titántartalma nagyrészt különálló ilmenit szemcsék alakjában helyezkedik el az alapkőzetben. Mivel pedig az ilmenit 32,7 súlyszázalékot tesz ki a wehrlitben, a hazai érc így kb. 120 000 tonna ilmenitet tartalmaz. Mindehhez hozzá kell még tenni azt is, hogy az érc vastartalmának mintegy harmadrésze is az ilmenitben található, ami egyben azt jelenti, hogy az ilmenit kivonása Titán keletkező meddőben még átlagban 20% vas is marad, ami szintén nem értéktelen anyag. A dúsítás sikerének egyik feltétele a dúsítandó ásványszemcsék kellő mértékű feltárása. A wehrlitcsiszolatokon megállapították, hogy az ilmenit szemcsék mérete 0,2—0,5 mm és elszórtan fordulnak elő, tehát az ércet erre a szemnagyságra kell förni, hogy teljes feltárást érjenek el. Az ilmenit kinyerése az ilmenit és a többi ásvány közötti nagy fajsúlykülönbségen alapul. Nedves szénen a wehrlitből háromféle termék állítható elő: ilmenit, titán-dioxidban dús középtermék és titánszegény meddő, amely — mint említettük — 20% vasat is tartalmaz. A középtermék sem értéktelen, mivel abból nyersvas és olyan titánsalak állítható elő, amely ismert eljárásokkal festéknek dolgozható fel, ill. abból titán-tetrakloridon keresztül fémtitán is előállítható. E kutatás jelentőségét néhány számmal is illusztrálnánk. A magyar ilmenitszükséglet évenként mintegy 500 tonna, s előre láthatóan fokozatosan 1000 tonnára fog emelkedni. Évi 1000 tonna ilmenit előállításához a kísérletek szerint 10 000 tonna wehrlitre van szükség, s így a Szarvaskő mellett felfedezett ércvagyon negyven évi 247
