Aba Iván: Műszaki tudományos kutatás Magyarországon (Budapest, 1965)

A Kohó- és Gépipari Minisztérium intézetei

Ettől az időszaktól kezdve fő témaként a nagytávolságú mikrohullámú hírközlés kérdé­seivel foglalkoznak. E felada­tok megoldásán dolgoznak lé­nyegében az alapkutatással és a gyakoilati munkával foglal­kozó laboratóriumok és meg­valósító részlegek egyaránt. A következőkben erről a munkáról adunk rövid átte­kintést. Hírközlés. Nagy táyolásgú m i krohullám ú összeköttetések kérdéseivel az Intézet 1955 óta foglalkozik. Ehhez a munká­hoz megvoltak az előző 5 év tapasztalatai a mikrohullámú technika és kis csatornaszámú mikrohullámú összeköttetések területén. A feladat megoldá­sához azonban több területen a korábbi munkától alapvetően eltérő laboratóriumi tevékeny­ség megindítására volt szükség. 1955 és 1956 folyamán lényegében csak néhány szak­ember és néhány laboratórium foglalkozott a rendszerterve­zési kérdések előtanulmányai­val és laboratóriumi előkísér­­letekkel. Szélesebb körű szervezett munka 1957 elején kezdődött. Ennek a munkának az eredményeként 1957 végén már megindultak az első kísérletek a Rózsadomb és a Magyar Posta kékestetői állomása között. Ezzel a munkával párhuzamosan 1958 elején felmerült az a szükséglet, hogy Csehszlovákia és Magyarország között a televízió-műsorcsere céljára ideiglenes mikro­hullámú összeköttetés létesüljön. Erre a célra — lényegében a kísérleti műszergyár­tás módszereivel — moduláló-demoduláló típusú mikrohullámú összeköttetést dol­goztak ki. Ezek a berendezések Budapest és Győr között 1958 óta használatban vannak. Az első haladó hullámú csővel működő mikrohullámú összeköttetés mintapél­dányát — televízióátvitel céljára — 1959 végére dolgozták ki. Ennek alapján 1960 folyamán a Finommechanikai Vállalat GTT4000/A típusjelzéssel legyártott egy láncot a Budapest—Kisvárda vonal számára. Ez a lánc még csak a gerinchálózati berendezések alapvető rádióberendezéseit foglalta magába: automatika nélkül működött, az állomásokat hiba esetén manuáli­san kapcsolták át tartalékra. 1961 és 1963 között ez a lánc bonyolította le a televízióműsor közvetítését Budapest és Kékestető, ill. Budapest és Tokaj között. Ez volt az első lehetőség az 233 GTT 4000/600 berendezés

Next

/
Thumbnails
Contents