Aba Iván: Műszaki tudományos kutatás Magyarországon (Budapest, 1965)
A Kohó- és Gépipari Minisztérium intézetei
a különböző racionalizálások és néhány helytelen iparpolitikai elv alkalmazása is zavarta a fejlődést. így azután nem csoda, hogy az Intézet csak 1958-ban érte el xíjra kezdeti létszámát. Azóta azonban a fejlődés igen gyors, amit az is mutat, hogy 1958 és 1963 között az Intézet dolgozóinak létszáma két és félszeresére növekedett. Mondanunk sem kell, hogy a Híradástechnikai Ipari Kutatóintézet gyors fejlődését nagymértékben segítette, hogy korményzatunk a híradástechnikát is a kiemelt iparágak közé sorolta. Ez természetesen azt jelentette, hogy ettől az időponttól kezdve nagyobb anyagi és erkölcsi támogatást kapott az Intézet is, hiszen nyilvánvaló, hogy a kutatómunka erősítése nélkül az iparágnak a tervben előírt ütemű fejlesztése lehetetlen. 1958 óta nemcsak a kutatói létszám növekszik, hanem sok olyan műszert, gépet, berendezést kapott az Intézet, amellyel eddig nem rendelkezett. A további személyi és anyagi fejlesztést azonban ekkor már végképp lehetetlenné tette a helyhiány. 1962-ben azonban ezen téren is döntő fordulat következett be, megkezdték az Intézet központi székházának építését. Ez az új székház a zsúfoltság okozta bajok megszüntetésével egyszerűen „helyileg” ad lehetőséget a kutatási munka fejlesztéséhez. Az Intézet kutatási profiljául az alapítólevél a híradástechnikai alapanyag- és alkatrészkutatást tűzte ki. A profilba tartozó témák azonban nemcsak a szorosan vett híradástechnikai ipar alkatelemeinek műszaki fejlesztéséhez, szolgáltatják az adatokat, hanem az ún. elektronikus ipar termékeihez is, pl. a műszeripar automatikaelem-igényét is ki tudják elégíteni. A rendszertechnikai gyártmányok minőségét, élettartamát, versenyképességét nagymértékben a benne található alkatelemek szabják meg. Ezeknek az alkatelemeknek a kutatási munkái alkotják tehát — amint az előzőkben már látható volt — az Intézet profilját. Az Intézet fennállásának első tíz évében azonban még nem volt mód — a fennálló hely-, létszám-, felszerelés-adottságok között —, hogy ezt a profilt teljes spektrumában megvalósítsák. Az Intézet tehát az alkatelemeket előállító ipart segíti, és támaszkodik a vele szorosan kooperáló akadémiai intézetek alapkutatásaira. Közvetve persze a híradástechnikai készterméket gyártó üzemeknek is segítséget nyújt, mert a kutatások az alkatrészek megfelelő anyagválasztására, helyes alkalmazására, valamint megbízhatósági vizsgálataira is kiterjednek. E programnak megfelelően az alapítása óta Kőműves Frigyes vezetése alatt állóintézetben öt laboratórium alakult meg. A Bródy Imre laboratórium foglalkozik a fénjmső-, fénypor- és anyagvizsgálati kutatásokkal, a félvezető-laboratórium az új típusú tranzisztorok kutatásával, az adócső-laboratórium nagy fajlagos teljesítményű miniatürizált adócsövek kutatását végzi, az alkatrész-laboratórium a passzív alkatrészek (kondenzátor, ellenállás, potencióméter) minőségének javításával foglalkozik, az elektronikus laboratórium feladata pedig a félvezetők alkalmazási lehetőségeinek feltárása s az áramkör-konstrukciós alapelvek kidolgozása. Az Intézet kutatásai közül a nagyközönség leginkább a volfrámkutatást ismeri,, amely az Intézet alapításától egészen 1962 januárjáig folyt, mégpedig az Egyesült Izzó kutatólaboratóriumában 1923 óta végzett munka egyenes folytatásaként. Itt meg kell említenünk, hogy ezen a területen — és ez eléggé közismert — már az Intézet megalakulása előtt is nagy eredményeket értek el, hiszen a nagy kristályos,, alaktartó, nagy szilárdságú ,,GK” jelzési! volfrám ízzószálanvag kidolgozása nemzetközi viszonylatban is számontartott siker volt. Az ,,GK” volfrámdrót kristályosodási és mechanikai jó tulajdonságait, a kis mennyiségű adalékanyagoknak, pl. alumínium nyomoknak köszönhette. Hasonló jellegű az a kutatómunka, amelynek eredményeként az elektroncsőipar tórium-oxid-tartalmú, nehezen megmunkálható volfrámrúdjait szénszennyezéssel 178
