Várkonyi Endre: A magyar címer útja (Budapest, 1957)

kettőskeresztből, a koronából (tetején a teljes, a kettőskereszt alatt a kis, nyílt korona), és végül: az úgynevezett hármashalomból. Az első két rész történetéről nagyjából már volt szó.

A hármashalom sokkal fiatalabb a vágásoknál is, a kettőskeresztnél is: az Árpád-ház kihalása utáni trónkövetelők címerében lehet első nyomait felfedezni.

De mielőtt további történetét vizsgálnánk — nézzük az eredetét. Ezzel is úgy voltak a heraldikusok, mint a kéttőskereszttel, ahány an kutatták, annyiféle eredményre jutottak. Egyik elmélet szerint csak egyszerűen valamilyen alapzatot kellett keresni a kettőskeresztnek, s így kerültek ezek a félívek a címerbe. Mások azt tartják valószínűnek, hogy a három halomnak egyházi jelentése volt: a Golgotát akarta jelképezni, azt a dombot, amelyen Krisztus keresztje állott. Végül a soviniszta, de minden alapot nélkülöző magyarázat: a halmok a három nagy hegységet, a Tátrát, a Mátrát és a Fátrát jelentették a címerben. Ennek az utóbbi elméletnek tarthatatlanságát már az is bizonyítja, hogy az egykori Magyarországon ennél sokkal több nagy hegység volt, köztük nem is egy, amely jelentékenyebb volt, mint például a Mátra. A másik két elméletben van valami valószínűség, de éppúgy elképzelhető az is — amire szintén akad utalás —, hogy a hármashalom és a nyílt korona egy és ugyanannak a régi díszítőelemnek továbbfejlesztése.

Az Anjou-királyok címerében nem ér a pajzs aljáig a kettőskereszt — de itt egy dombon áll, nem pedig három egymásba hajló halmon. Utána sokáig nem tér vissza ez a címerelem, s ahol elő is fordul, alakja és színe állandóan változik. Mátyás király címerein például nincs ilyen, utódjának, II. Ulászlónak pedig — bár pecsétje felért egy korabeli képgyűjtemény tarkaságával — kettőskeresztje valami bizonytalanul szétfolyó alapzaton áll (17. ábra).

30